Nem látom a BMW-jét a ház előtt. Mással jött dolgozni? – kérdeztük Majthényi Szabolcsot munkahelyén, stílszerűen egy nyáron szörfre és vitorlázásra, télen síre és snowboardra szakosodott sportüzletben.
– Érdről járok be ide a Moszkva térhez vonattal vagy kocsival, a BMW-ket pár hónap múlva kapjuk meg. Ezeket nem gyártják le előre, hanem csak rendelésre úgy, hogy a vevő megtervezi magának. Mondjuk ez nálunk elmarad, és szerintem nem is tartjuk majd meg a luxusautókat, kevéssé illenek a mi magyarországi életszínvonalunkhoz.
– Hazai észjárás szerint lehet, hogy meg sem kapják őket…
– Ezt azért kétlem. A BMW igen komolyan vette ezt a hat sportágból álló, több ezer embert megmozgató nemzetközi versenysorozatot, amelyről egy barátom értesített, aki az autógyártó cégnél dolgozik. Ő is részt vett rajta, de aztán eltörte a kulcscsontját, le kellett „cserélni”. Megnyertük a magyarországi selejtezőt, így kerültünk a genfi döntőbe, ahol ötvenkét háromtagú csapat indult. Mindenki két sportágat vállalt, rám a síelés és a vitorlázás jutott. Mivel csak hat hajó állt rendelkezésre, más triók tagjaival sorsoltak össze. Mondtam nekik, hogy elég sokat vitorlázom, hadd kezdjek én, s ha valami gáz lesz, majd más átveszi a kormányrudat. Nem lett gáz…
– Azt akarja mondani, nem árulta el a többieknek, hogy hétszeres világbajnok?
– Miután Vatai Miki megnyerte a futást, én meg a vitorlázást, amúgy is leinfóztak minket, s kiderült, hogy ő ironmanes, én meg világbajnok. Ám aztán jött a golf, ahol lenullázták a csapatunkat, három labdát is elvesztettünk, beestek a patakba, eltűntek az erdőben. Szerencsére a legrosszabbul sikerült sportág eredménye kiesett, mi eleve úgy készültünk, hogy a golf lesz az. Azért végigcsináltuk a szakadó esőben, szétfagytunk, de jó poén volt.
– Végre egy sportág, amihez nem ért! Amikor annak idején a közszolgálati tévében karácsonykor megrendezték a Sztártusát a különböző sportok klasszisai között, rendre ön nyert, pedig vitorlázásról szó sem volt, sokkal inkább biciklizésről, labdapattogtatásról, ilyesmiről… Száz évvel ezelőtt válogatott lehetett volna több sportágban, mint Hajós Alfrédék.
– Előfordulhat, de azóta más lett a világ, olyan erős a specializáltság, hogy örülök, ha egyben ki tudok tűnni.
– Mégis, hogyan lehet otthon szinte mindenben?
– Többek között úgy, hogy az ELTE-n földrajz–testnevelés tanári szakra jártam, utána meg a TF-re, ahol kötelező jelleggel belekóstoltam mindenféle sportba. Legkevésbé a küzdősportokat űzöm… A vitorlázás mellett manapság főképp síelek, szörfözöm, focizok, utóbbit inkább csinálom, mint nézem, két kispályás bajnokságban szerepelek. Mindig odateszem magam, pedig egyre inkább vigyáznom kellene a sérülésveszéllyel. Éppen most tetettem helyre egy csontkováccsal a térdemet, ami még márciusban zúzódott meg Murauban, a síkrossz országos bajnokságon, mert összeütköztem egy vetélytársammal.
– A síkrossz sem az a tipikus életbiztosítás, amikor egyszerre négyen száguldanak le a buckás pályán… Egyébként hogy került össze a vitorlázás és a síelés az életében?
– Magától értetődően, hiszen édesapám vitorlás- és síoktató volt, édesanyám pedig testnevelő tanár. A Svábhegyen laktunk, kiskoromtól feljártunk a Szabadság-hegyre csúszni. Nem volt benne semmi erőszak, eleve csak a sport érdekelt igazán, a gimi után egyértelmű volt a továbbtanulás iránya. S most a pedagógiát fel tudom használni, amikor gyerekeket oktatok vitorlázásra.
– Versenyzőként itt érte el korszakos eredményeit repülőhollandiban Domokos Andrással, de ez azért már nem magától értetődő. Hogyan és mikor kerültek össze?
– Jó régen, 1987-ben. Egy klubban, a Spartacusban versenyeztünk, az edző pedig azt mondta, üljünk össze, mert úgy látta, egymáshoz illünk. Belevágtunk, tetszett, jól is ment. Az ifik között a 420-as hajóosztályban már nyertünk Eb-futamot, annak ellenére, hogy akkoriban még igen nagy különbség mutatkozott a nyugat-európaiak és a mi hajóink között. Aztán kiderült, hogy a testalkatunknak a repülőhollandi az igazán megfelelő. A Detre fivérek 1980-ban ebben az osztályban szereztek olimpiai bronzérmet, amikor kezdtünk, ők számítottak a nagy királyoknak, ráadásul a Szpariban voltak, mint mi. Később megkaptuk Pomucz Tamásék hajóját, akik 1989-ben Eb-t nyertek, és szerepeltek az 1992-es barcelonai olimpián.
– A hajóosztály viszont ezután kikerült az ötkarikás programból. Hogyan érintette mindez a pályafutásukat?
– Korábban érzékenyen, sokáig bíztunk benne, hogy visszakerülhet, egyetemistaként baromira ráértünk volna edzeni. Aztán telt az idő, kimaradt Atlanta és Sydney, s most már, közelítve a negyvenhez, kevésbé tenné fel az ember az életét egy olimpiai felkészülésre. Látjuk, micsoda lobbizás megy a háttérben a programba jutásért, most már nem is nagyon foglalkozunk vele. Az üzlet egyre inkább tönkreteszi azt a régi, klasszikus vitorlázást, amit igazán szeretünk. Az olimpián rövid, pörgős futamokat rendeznek, ahol főképp technikailag kell a topon lenni, a taktikai rész sérül, pedig az alapvető lényeg az lenne, hogy a tudásunk minél nagyobb tárházát megmutathassuk. Ráadásul kezelés szempontjából lebutított hajókkal mennek, amolyan strandcikkekkel. Egy szó mint száz, a repülőhollandinál maradtunk, mert ez feküdt nekünk, ráadásul a kishajózásban a legkomplexebb osztály.
– 1995 és 2010 között összesen hét világbajnoki címet nyertek, mellette kontinensviadalokat is. Melyik a legbecsesebb siker a sok közül?
– Egyrészt az 1995-ös, mert az volt az első, és igen váratlanul jött, másrészt a 2004-es warnemündei, mert az volt a legnehezebb. Kis különbséggel nyertünk úgy, hogy szinte nem hibáztunk.
– A repülőhollandinak egyértelmű legjobbja a Majthényi, Domokos egység, ebben pedig ön a kormányos. Ráadásul más hajóosztályban is gyakori vendég, s általában nem a mezőny közepén, hanem az élén. Ehhez képest olyan szerény, mint az ibolya, egy szóval sem mondja, hogy kimagaslik a mezőnyből. A többiek elismerik a tudását?
– A sok meghívás azt mutatja, igen, ráadásul én nyertem meg a legtöbbször, legutóbb idén áprilisban a Bajnokok Bajnokságát. Ezen a versenyen a különböző ob-győztesek egy hajóosztályban csapnak öszsze, hogy kiderüljön, ki a legjobb.
– Kiderült. Ezek után nem érintette meg ilyen „menő” sportágakban brillírozva a celeblét varázsa? Elvégre gazdag, sikeres, ismert emberek körében mozog, ráadásul értelmes, fess fiatalember, jó pénzért ki lehetne teregetni mondjuk a nőügyeit…
– Egyrészt nős vagyok, másrészt szerencsére elkerült és soha nem is érdekelt ez a fajta népszerűség. Természetesen alkalmazkodni kell és lehet a média érdeklődéséhez, de eddig még senki sem várta el, hogy bohócot csináljunk magunkból. Persze hiába is várná.
– A szintén nagyobb ismertséget hozó világ, a tengeri gyorsasági versenyek vagy a földkerülő vitorlázás sem vonzza?
– Az teljesen más dimenzió, külön kell kezelni. Példának okáért az Amerika-kupa rég nem a vitorlázásról szól, hanem a csúcstechnikáról és a pénzről. Azért ha megy a tévében, megnézem. A földkerülés is távoli a számomra, a pályaversenyek sokkal vonzóbbak, ahol a különböző taktikai megoldásokat lehet alkalmazni a környezet változásának függvényében. Tudom, ezt nagyon nehéz közvetíteni mondjuk a tévében, élőben viszont lehet élvezni.
– Főképp annak, aki csinálja. Versenyszerűen meddig képesek világszintű teljesítményre repülőhollandiban? Vagy ha kiöregednek, váltanak más, „kényelmesebb” hajóosztályra, csak hogy eredményesek maradjanak?
– Feleslegesnek tartom a váltást, mi máshogy működünk, nem vagyunk „vitorlázógépek”, akik mindenbe belevágnak, csak hogy mondjuk szerepelhessenek az olimpián. Ha azt nézzük, hogy barátaink és egyben vetélytársaink, a dán Bojsen-Möller testvérek már ötven év felett járnak, még bőven van időnk az élmezőnyben. Bár, ismerve az itthoni általános sportkondíciót… Azért mi karbantartjuk magunkat, András például repül, egyrészt pilóta a szakmája, másrészt vitorlázórepülő. Én meg, ugye, csinálok mindenfélét.
– Mivel hajózni szinte bármeddig lehet, gondolom, a vitorlázás örökre megmarad.
– Egészen biztosan. Ez nem olyan sportág, mint mondjuk a labdarúgás, hogy ha jön egy súlyosabb sérülés, abba kell hagyni az egészet. Ha levágják a fél karomat, a másikkal még meg tudom húzni a kötelet, ha meg az összes tagom hiányozna, mint a Fekete Lovagnak a Gyalog-galoppból, akkor a hajón üldögélve osztogatnám az utasításokat, mondanám, merre forduljunk…
– Ennek szerencsére viszonylag kicsi a valószínűsége. Egy évben körülbelül mennyi időt tölt vízen?
– Úgy nyolcvan-kilencven napot, de télen természetesen nem, tehát főképpen a nyár környékére koncentrálódik ez az idő. Így mostanában sokat megyek vízre, legutóbb hétvégén a Bankár-kupán szerepeltem, de vigyáznom kellett, mert előző napon esküvőn voltunk, kissé vissza kellett fognom a bulizást.
– Repülőhollandiban mi a következő megméretés?
– Egy hónap múlva, július első hetében rendezik a világbajnokságot a Garda-tavon.
– Érik a nyolcadik arany?
– Célkitűzésünk az első három hely valamelyike.
– Az eddigi eredmények ismeretében szerénynek tűnik, mint mindig.
– Inkább reálisnak.
origo.hu
Mi történt, miután Magyar Péter ellopta egy szemtanú mobiltelefonját?
