Zöldségek évada

Értetlenül állunk a németországi járvány előtt, amelyben a legijesztőbb, hogy nem tudják a forrását. Ehhez képest meglepő, miért nem hangsúlyozzák még többször, mennyire fontos, hogy megmossa mindenki a kezét, továbbá a zöldséget, gyümölcsöt, amit elfogyaszt. A szakemberek úgy vélik, ez természetes, nem kell állandóan hangsúlyozni. Sajnos, egyáltalán nem természetes. A bűnbakká tett termelők megmenekülhetnének a tönkremeneteltől, ha a felhasználók betartanák a legalapvetőbb higiéniai előírásokat. Mert azok, akik se kezet nem mosnak, se a zöldséget, tojást nem hajlandók beáztatni, langyos, esetleg szappanos vízzel leöblíteni, most inkább nem vesznek egy szem paradicsomot sem. A gazdák meg a végén lehúzhatják a rolót a lelkiismeretlen, ellenőrizetlen helyekről összevissza vásárló nagykereskedők és hamis kommunikátorok miatt.
Megjelenik a kép előttem, amint német turistalányok az utcán vásárolt őszibarackot héjastul eszik. És fölrémlenek azok a reklámok, amelyekben a friss zöldséget kiborítják a konyhaasztalra a felvágott, sajt, tej, kenyér mellé. Jól mutatnak a csomag sárgarépa, petrezselyem és a különböző flakonok, csomagolt áruk, mielőtt bezúdítják az egész csapatot a fridzsiderbe. A mosolygó háziasszony megbúbolja az ételillatra gyülekező nebulók fejét, és tréfásan meglegyinti a dézsmáló kommandóhoz csatlakozó férjet. Hány és hány klip sugallja: felesleges megmosni az élelmiszereket. Talán tévesen „hőkezelésnek” tartják nemcsak a sütés-főzést, de a hűtést is, ami elpusztítja a mikrobákat? Egy német nyelvterületen tulajdonolt pénzintézet filmecskéjében egy szakács bankolási szokásait teregetik ki. A konyhaasztalon ellenben más is ki van teregetve, amely felett ő és kollégája diskurálnak. A legkülönbözőbb élelmiszerek festői rendetlenségben várnak sorukra, ami még rendben is lenne. Az viszont már nagyon nincs rendben, hogy a Párizs legjobb séfjéhez igyekvő szakács ugyanazon a deszkán szeleteli a nyers húst és az uborkát. A kukta-társ oldalán meg egy farekeszben mosatlan saláta várakozik a bevetésre – baráti együttesben a többi alapanyaggal. Oktatóvideó lehetne arról, hogyan nem szabad főzni – hacsak nem akarjuk, hogy gyomorfertőzést kapjon az összes vendég. Az ilyen éttermet másodperceken belül bezárják. És ha csak ennyi lenne a furcsaság. De a szakácsfiú azt mondja, a „Lá küzinben” fog tanulni. Ez pedig majdnem annyit jelent, hogy egy unokahúgnál pallérozza a gasztronómiai műveltségét. Helyesen úgy hangozna: „Lá küizin”, a la cuisine-t, a konyhát franciául tudniillik így ejtik. Később azt tudakolja a párizsi chef, mi az, amit a tanonc tart. A srác mondja: lecsó. Mire a maestro közli: Szö manifik. Ezzel az a gond, hogy a franciák ismerik a lecsószerű ételt, ratatouille-nak hívják. A mester mégis jól tette, hogy megkérdezte a tányérkán kuporgó halom mibenlétét. Mivel az nem lecsó, hanem valami rizses paradicsomsaláta petrezselyemmel a tetején. Amúgy a „francia” maitre mintha nem Sze manyifiknek, hanem szö manifiknek ejtené a C’est magnifique mondatot. És mi okból mond „löcsót”, visszakérdezve az étek láttán, hiszen a frankok az „e” hangot szabatosan tudják formálni. Nem tudni, mennyit kaptak a szpot készítői, de az MNB öt emblémapálcikájáért kicsengetett ötvenmillió forint után az a sejtésünk: nem csekély summát.
Mi ez a butításmizéria? Exportált balgaság a németajkúak földjéről? Miután már otthon mindenkit eltompítottak és leszoktattak az alapvető higiéniai előírásokról, most béna álfranciasággal házalnak a propaganda-ötletgarázdák? Azt hiszik, jó ez magyarnak tanyára?