Nem akármilyen században élt, és nem akárhogyan: Búza Barna 1910-ben született a Békés megyei Vésztőn, és épp száz évvel később, 2010-ben halt meg Budapesten. Nem sokkal azelőtt, hogy a még életében papírra vetett, jó barátja, Béres József lánya és unokája által szerkesztett „mesélő könyv”, amelyben nem mindennapi életét eleveníti fel, elnyerte volna végső formáját. Így a kötet egyben emlékezés a kiváló szobrászművészre, aki bronzból és fából formált művei mellett élettörténete előadásáért is minden elismerést megérdemel.
Hiszen hányan mondhatnák el magukról, hogy egy több mint kétszáz oldalas könyv majd minden lapját ilyen színes és ízes történetekkel tudják megtölteni? Búza Barna élete egy század magyar történelmének izgalmas kivonata. Már gyerekként nagy kalandokba keveredik. A szülőfaluját megszálló románok – vagy ahogy az életét felelevenítő szobrász 2010-ben is magától értetődő természetességgel nevezi őket: oláhok – a lőszerraktár őreként hagynak hátra egy ifjú katonát. A falusiak sajnálják, etetik is olykor, ám Búza és két évvel idősebb bátyja rokonszenve nyomban elillan, amikor a fiatalember szemet vet a náluk szolgáló Erzsikére. A kis Barna a lőszerállományból csórt puskaporból és petróleumba mártott távírdaszalagból kis robbanófejet eszkábál, s egy meszelőnyélre tűzve azt dugja az épp nagydolgát végző baka feneke alá. A pórul járt megszállót máshová helyezik, ám Búza később, amikor a románok terrorizálni kezdik a népet – keresztapját agyon is verik –, bosszúból fel akarja robbantani a lőszerarzenált. A kanóc lángját azonban – az egész falu szerencséjére, hiszen a robbanás mindent romba döntött volna – eloltja egy zápor.
És ekkor még csak kilencéves – mi jöhet ezután? A képzőművészeti főiskola felvételijén a második legtöbb pontszámot kapja, ám mivel néhány hónap híján nincs még tizennyolc éves, végül Klebelsberg Kunó külön engedélyével kezdheti meg tanulmányait. Aztán jön a római ösztöndíj – itt a haláláig tisztelt Mussolinivel társalog, az egyik szobrára felfigyelő XI. Piusz pápa pedig áldásban részesíti –, majd a második világháború és a munkaszolgálat. Kisebb csodáknak és talpraesettségének köszönhetően ezt is túléli, hogy a háborút követő nélkülözések után befutott művésszé váljon. Világéletében sokoldalú volt: megannyi érem, kisplasztika mellett neki köszönhetjük az Olimpiai parkban látható Ökölvívók szobrot csakúgy, mint a Kálvint ábrázoló bronzalkotást a reformátorról elnevezett pesti téren, de a budavári Szentháromság-szobor értő restaurálását is.
Nagy művész volt, aki, ha nem a szobrászat mellett dönt, csellistaként is megállta volna a helyét. Ugyanakkor, legalábbis elbeszéléséből ez derül ki, nélkülözött minden, sok nagy művészre jellemző allűrt. Mindig gyakorlatias és – az egy évszázadnyi időbe bőven beleférő sorscsapások dacára – derűs, optimista ember maradt. Gazdag életírása nemcsak szórakoztat, tanít is. Kötelező olvasmány a műfaj kedvelőinek.
(Béres Klára–Béres Melinda: Az üstökös csillagot hozott. Akovita Kiadó, Budapest, 2011. Ára: 3600 forint)
origo.hu
Meghalt Jelenits István
