Jóllehet Magyarország adósságtörténete régi keletű, azonban napjaink problémája az elmúlt három évtized elhibázott gazdaságpolitikájára vezethető vissza – jelentette ki Lóránt Károly közgazdász. A szakértő emlékeztetett rá: bár gyakorta hallani, hogy a felvett kölcsönöket feléltük, ám e hitelek alig szolgáltak forrásbevonást, az újabb és újabb kölcsönöket ugyanis a korábbiak visszafizetésére és a kamatok törlesztésére kellett fordítani. Jól jelzi e helyzetet, hogy 1970. december végén az ország külföldi adóssága 0,5 milliárd dollár volt, az állampárt végnapjaiban, 1989. utolsó napján pedig 14,9 milliárd; a növekmény 14,4 milliárd dollár. Ebből a 19 év alatt felhalmozódott kamatfizetés 11,3 milliárd dollárt, az árfolyam-különbözetekből származó veszteség 2,4 milliárd dollárt tett ki.
A közgazdász szerint az első sokk a hetvenes évek közepén érte hazánkat, amikor bekövetkezett a kőolajár-robbanás, és ennek nyomán a cserearányromlás, azaz sokkal drágábban importáltunk, mint exportáltunk. De nagy melléfogás volt az is, hogy a külkereskedelmi hiányt hitelfelvétellel fedezték, ahelyett hogy visszafogták volna a gazdaság növekedési ütemét. Ez kardinális hiba volt, mert az adósság gyorsan felpörgött, s 1978-ban már a fizetésképtelenség veszélye fenyegette az országot. A hitelfelvétel körüli vita 1974-ben zajlott le. Fekete János, az MNB akkori elnökhelyettese azt hangsúlyozta, hogy „jó adósok vagyunk”, felvehetjük a hiteleket, az akkori idők „reformközgazdászai” pedig egyértelműen támogatták a hitelfelvételt. A sorsunkat aztán megpecsételte, amikor 1981-ben – a fizetésképtelenség elkerülése érdekében – megszületett a döntés arról, hogy Magyarország belép a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba.
Az adóslejtőn a rendszerváltás idején meghonosodott gazdaságpolitikai filozófia taszította tovább az országot. Lóránt kifejtette: az irányítás a neoliberális közgazdászok kezébe került, akik ragaszkodtak az állami tulajdon gyors lebontásához és a teljes piacnyitáshoz. Rohamléptekben megkezdődött a privatizáció, és a hazai vállalatok védelme nélkül megnyíltak a piacok a tőkeerősebb vállalatok előtt. Ám hiába adták el a cégek jelentős részét, ez tovább rontotta a fizetési mérleget, mert a külső és a belső piacok is „elmentek”.
Az adósságspirál problémáját – amely nemcsak a külső, de a belső adósságot, az államháztartás adósságát is érinti – az első Fidesz-kormány ismerte fel – hangsúlyozta Lóránt. A távlatos gondolkodás jeleként elindították a Széchenyi-tervet, s az autópálya-építést magyar cégekre bízták. Tény, hogy amikor 2002-ben elveszítették a választást, 52 százalékon állt az államadósság, 2010-re pedig 81 százalékra növekedett. A második Orbán-kormány most újra a zászlajára tűzte az adósságmérséklést, s valóban nagy lépést jelent a magán-nyugdíjpénztári forrásokból származó 1345 milliárd forintos adósságcsökkentés. Lóránt Károly szerint azonban hosszú távon csak a hazai tulajdonú vállalatok útjának egyengetésével, termelésük fellendítésével és piacaik visszaszerzésével lehet lejjebb vinni a terhet. Amennyiben a hazai tulajdonú vállalatok versenyképessége megerősödik, és visszaszerzik elvesztett piacaikat, akkor bővül a foglalkoztatás és növekednek a költségvetési bevételek. Mindez gyógyírként hat az adósságbajokra.
origo.hu
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó
