Nemrég a korrupciós ügyek kivizsgálására létrehozott horvát hatóság nem kevesebbel gyanúsította meg Hernádi Zsoltot, a magyar olajvállalat vezérigazgatóját, mint hogy tízmillió euró kenőpénzt fizetett Ivo Sanader korábbi horvát kormányfőnek. Ellenszolgáltatásként a miniszterelnök állítólag segített nyélbe ütni azt a részvényesi megállapodást, amelynek értelmében a Mol szabad kezet kap a horvát olajcégben. A szenzációs információt Robert Jezic, egy Sanaderhez közel álló, nem éppen tisztakezű üzletember közölte a hatósággal, miután három hónapot ült vizsgálati fogságban, s – talán éppen e szivárogtatásnak köszönhetően – kiszabadult.
A fáma szerint a szép summa bonyolult áttételeken keresztül jutott el Sanaderhez, akinek azonban nem volt érkezése átvenni az egészet. A történet úgy szólna, hogy a fele még valamelyik ciprusi offshore cégnél rostokol, s várja, hogy eljusson „jogos” tulajdonosához. Ez a tulajdonos azonban enyhén szólva akadályoztatva van a pénz felvételében, hiszen több mint fél éve Salzburgban ül vizsgálati fogságban.
Sanader határozottan visszautasította, hogy kenőpénzt fogadott volna el azért, hogy a „magyarok” kezére adja a horvát gazdaság zászlóshajóját, s megismételte korábban hangoztatott véleményét, miszerint minden kormánytag rábólintott az ominózus megállapodásra. Aki csupán őt vádolja, az talán azt gondolja, hogy a kormánytagok nem tudják, mire szavaznak?
Egykori helyettese a kormányban, Damir Polancec kétségbeesetten fakadt ki az újabb gyanú hallatán: nem Sanader egy személyben hozott döntése volt az irányítási jogok átruházása, hihetetlen, hogy megint csak őt akarják felelősségre vonni érte.
No, ebben most az egyszer nincs igaza, hiszen Hernádi Zsolt ellen is vádat kívánnak emelni. Míg Sanader esetében az osztrák hatóságok már közölték, hogy ezzel az üggyel is kiegészült a volt kormányfő Horvátországból hozzájuk eljuttatott bűnlajstroma, azt egyelőre nem lehet tudni, hol tart a Mol-vezér ellen tervezett eljárás.
A horvát média napról napra „ütősebb” érvekkel hozakodik elő a Mol és első embere ellen. A múlt hét elején a sziszeki finomítóban történt tűzesetet is a magyar cég rovására írta, jóllehet köztudomású, hogy maga a horvát kormány akadályozta meg az osztalék visszaforgatását a korszerűsítésbe, mert nagy szüksége volt a pénzre. Ugyancsak a közvélemény rövid emlékezetére építve ecseteli a Mol sanda szándékait a veszteséges gázüzletággal, elhallgatva, hogy a kormány a gázárak feletti ellenőrzés megőrzése miatt akarta állami kézbe venni az éppen ez okból veszteséges gázkereskedelmet.
A horvát sajtó által megszólaltatott politikusok és szakértők tudni vélik, hogy Hernádi kegyvesztett lett a Fidesznél, mert 2002 után túlságosan összemelegedett a Medgyessy-kormánnyal, így az uniós csatlakozás előmozdításáért hálával tartozó horvát vezetésnek nem gyűlik meg majd a baja Orbánnal, ha kikezdi Hernádit.
A horvát média által erősen kiszínezett történet lényege az, hogy Zágráb változtatni szeretne a részvényesi megállapodás 2009-es módosításának 7. pontján, mert – legalábbis a Sanader embereitől megtisztított felügyelőbizottság – úgy véli, hogy a magyar partnernek túl nagy szava van a cég irányításában. Ráadásul ezt a hatalmat egy olyan INA-vezérkartól kapta, amelynek tagjai közül sokan nincsenek már a vállalat kötelékében. Azt kívánja bebizonyítani, hogy az ominózus megállapodás nincs összhangban a horvát társasági törvénnyel. A Mol eközben nem látja indokoltnak a változtatást, mert az INA üzemi eredményei sokkal jobbak, mióta átvette az irányítást. Jadranka Kosor kormányfő most sürgősen találkozni kíván a főállamügyésszel, hogy megtanácskozza vele, milyen lépéseket tehet a kormány a horvát nemzeti érdekek védelmében. (Időközben horvát parlamenti képviselők bírálták ezt a szándékot, mondván, szerencsésebb, ha inkább a honatyák tanácskoznak a főállamügyésszel.) Ha perre kerül a sor, az nem használ a Molnak, de az INA-nak sem. A Mol 47 százalékos tulajdonos marad akkor is és addig is, amíg a per tart.
Elég egy válóper emléke, hogy belássa az ember, nem lesz zavartalan az együttműködés a két cég között. Üzleti érdek nem fűződik a viszályhoz, de vajon gerjeszthetik-e rövid távú belpolitikai érdekek, amelyekre – például a horvátországi választások közeledtére – a magyar illetékesek többsége utal? Bizonyos mértékig igen, ámbár nyilvánvaló, hogy a futószalagon szállított korrupciós botrányok – még ha a nemzeti érdekek védelmének örve alatt történnek is – inkább elbizonytalanítják és elfordítják a választókat a politikai pártoktól. A sértődött, hatalmuktól és persze az INA pénzével való sáfárkodás lehetőségétől megfosztott régi vezetők bosszúja is közrejátszhat, amint ezt szintén sokan vélik. Annál is inkább, mert Davor Stern jelenlegi felügyelőbizottsági elnök (egykor az igazgatótanács feje, még korábban a cég moszkvai embere) személyében most újra pozícióba került egy befolyásos képviselőjük. Valószínűleg akkor sem járunk messze az igazságtól, ha a külső-belső erővonalak megváltozását és az elitek kiegyezését gyanítjuk a Mol elleni meg-megújuló támadások mögött. Ennek egyszerre előidézője és haszonélvezője a térségben otthonosan mozgó orosz tőke és politika, amely egyre messzebbre nyújtja ki csápjait.
Oroszország deklaráltan egyeduralomra tör, s már jelentős előrehaladást tett az energetikai szektorban: 2009-ben a Gazprom megvásárolta a szerb olajvállalat, a NIS 51 százalékát, a Lukoil megszerezte az egykor INA-érdekeltségű szerbiai Beopetrol vállalatot, és pályázik a Montenegro Bonus elnevezésű montenegrói olajvállalatra is. Teljes egészében orosz uralom alatt áll a Boszniai Szerb Köztársaság szénhidrogénszektora. A másik entitásban, a bosnyák–horvát föderációban működő Energopetrolból is orosz cég, a Zarubezsnyefty próbálja kifúrni a 67 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező Mol–INA-párost. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök figyelmeztette a 2009 decemberében búcsúlátogatásra Moszkvába érkező Stjepan Mesic horvát elnököt, hogy az adriai kőolajvezeték többségi tulajdona a szerb nemzeti olajvállalatot (a NIS-t) illetné, ám azt elkonfiskálta az INA, miután Horvátország kivált a délszláv államszövetségből. Az orosz félnek most különösen fontos volna ennek a tulajdonjognak a helyreállítása, mert nagymértékben csökkenthetné az olajszállítás költségeit Omisalj kikötőjéből az orosz tulajdonba került pancsovai és újvidéki olajfinomítóba.
Nem sokkal ezután éppen Stern kezdett el nyilatkozgatni arról, hogy Horvátországnak tulajdonképpen jobb lenne, ha az orosz Szurgutnyefty molbeli 20 százalékos részesedését, amelyet az ÖMV-től vásárolt, becserélné a Mol tulajdoni hányadára az INA-ban. Ez a terv a szóban forgó részvénypakett visszavásárlásával meghiúsult az idén, következésképpen valami új megoldás után kellett nézni. Próbálkozások több irányban is folynak. Valószínűleg az INA „bekerítését” szolgálja a Zarubezsnyefty és a 11 százalékban a Mol–INA, 41 százalékban pedig különböző alapokon, illetve vállalaton keresztül a horvát állam tulajdonában lévő Janaf cég között májusban született szándéknyilatkozat, miszerint vegyes vállalatot hoznak létre kőolajkutatásra és -kitermelésre az Adrián. Az esemény kapcsán Szergej Smatko orosz energetikai miniszter úgy nyilatkozott, hogy Oroszországot érdekelné egy gázterminál építése is Krk szigeten, amivel új gázelosztó központ létrehozását tenné lehetővé Dél-Európában.
Nem tudni, mit javasol majd Jadranka Kosornak vagy a képviselőknek a főállamügyész a Mol–INA-botrány elsimítására. Jó volna, ha az idei választásokon és az orosz követelőzéseken túlmutató, hosszú távú érdekekre is figyelmeztetné: az olasz ENI és a délszláv térségben egyre inkább monopolhelyzetbe kerülő orosz energiacégek összeborulásának csak vesztese lehet az INA és közvetve Horvátország, ahogy a szomszédos országok is.
origo.hu
Zivatarok és szélvihar miatt adtak ki riasztást
