Stohl Buci, az illuzionista

Stohl András színművész 2010. május 8-án Budapestről Fót felé részegen, benarkózva áttért a szemközti sávba, összeütközött két szabályosan haladó autóval, és súlyos balesetet okozott. Négy sérült közül az egyik súlyos, maradandó károsodást szenvedett. Stohl egy cigarettát kérve segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt, és csak a rendőrök megkeresésére ismerte el, hogy balesetet okozott. A sérültek autóiban milliós károk keletkeztek, Stohl kocsijában a jól látható Viagra mellett borosüvegek hevertek a hátsó ülésen. A bulvársajtónak úgy jött a történet, mint egy különleges ínyencfalat, sózták, borsozták, filézték, ahogy belefért. Stohl Andrásnak a fejét követelték, de legalábbis a fél ország börtönben kívánta látni.
Akkor azon a véleményen voltam, hogy ez azért túlzás. Figyelembe kell venni, hogy Stohl az egyik legfoglalkoztatottabb színművész, óriási munkabírású, fantasztikus orgánumú, a kereskedelmi tévécsatornák kedvence, első osztályú szinkronszínész. Óriási nyomás alatt él, páratlan jellem kéne ahhoz, hogy az állandó reflektorfényt valaki személyiségbeli torzulás nélkül viselje. Ismert például Stohl vadászszenvedélye, és a torzulás jellegzetes megnyilvánulásaként hallottunk már engedély nélküli szarvasbika-kilövéséről, de bevont vadászengedélyének kijátszásáról is. A celebélet velejárójaként pedig magánélete is szaftos falatonként került hetenként a nagyközönség elé. Akkor megfontolandónak tűnt, ha nem is a gyenge jellemű színész mentegetése, mert a cserbenhagyásra nincs mentség, de legalább azoknak az érveknek a felsorakoztatása, amelyek megmagyaráznák, miért lesz egy sikeres ember alkoholista, miért szív kokaint, és miért képtelen tanulni előző botrányaiból. Stohl András egyszer már majdnem belehalt a részeg autókázásba. 2002 júliusában közepesen ittasan szenvedett balesetet, kocsija háromszor pördült meg, benne a színésszel. Hosszas kórházi ápolás következett, az önsorsrontó játék viszont nem maradt abba. Vannak emberek, akik vagy nem akarják, vagy nem tudják felfogni, hogy mit adott a sors a kezükbe. Erről különben a színész is nyilatkozott valamelyik női lapban. Elmondása szerint ő igazából egy felszínes ember, képes viszont megjátszani, hogy ne annak látszódjon.
Amikor Stohl rájöhetett, hogy az igazságszolgáltatás talán mégsem tesz vele kivételt, mint azt a magukat hősies szembenállóknak képzelt szolidáris művésztársai szeretnék láttatni, előkapott egy szivárványos forgatókönyvet, és hónapok óta gyönyörködhettünk a Buci-show-ban. Nem múlt el nap Stohl nélkül. Stohl elpanaszolja, mennyire fél a börtöntől, mert esetleg ott megerőszakolják. Stohl az elterelést választja, azaz a drogról való leszoktatást, eredmény ismeretlen, de elkezdte körbejárni az országot, hogy „megtért” bárányként felvilágosítsa a fiatalokat, jaj, de csúnya dolog drogozni, inkább tanuljanak és sportoljanak. Olvastunk könnyeket fakasztó beszélgetést arról, mi lesz az ő drága mamájával, mi lesz az ő drága barátnőjével, a gyerekeivel, ha börtönbe megy. Sírtunk, de Kovács Gézától ki kérdezi meg, mi lesz a népes családdal, ha neki sittre kell mennie? Olvashattunk arról, hogy – miért ne választhatna? – legszívesebben Kecskemétre menne, mert ott a jó magaviseletű foglyok csak aludni járnak a dutyiba, és akkor ő ott játszhatna, „jelképes” fizetését meg elutalná a családjának. Közben, nyilván nem a szívek lágyítása céljából, felduzzadt a Stohl család, már nemcsak a barátnőjéről, közös gyermekükről és a két lányáról kell gondoskodnia, de ő tartja el a közelebbi rokonság népes tagjait is, plusz az édesanyját. Tisztára úgy, mint az egész rokonságot gyámolító Gyurcsány Ferenc.
Kérdezhetnénk, kit érdekel Stohl András kabarészáma és örökös mantrája, hogy jaj, de nagyon szégyelli magát. Az egész egy profin koreografált színielőadás. Szabadulás a kellemetlen ténytől, hogy a bíróság első fokon két év és négy hónap börtönben letöltendő büntetésre ítélte, öt évre bevonta a jogosítványát, három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Nahát! Felhorgadt erre a színészszakma, élén Bodrogi Gyulával, a meghitt vadászcimborával, de szorosan mögé csatlakozott Kulka, Kern, Garas, Törőcsik, Alföldi és még néhány megmondó és tiltakozó művészember. Példátlan, hogy a magyar bíróságot egy lobbierő ilyen nyomás alá helyezze. Ha nem lennék jóhiszemű, rejtett politikai provokációnak minősíteném, hogy egy cserbenhagyásos gázolót, egy részeges, kábszeres, önmagát megjátszó személyt sietnek kimosni a trágyából, ahová magát navigálta. Ezek az emberek, bármekkora művészek is, el vannak tévedve a jogegyenlőség tekintetében. A törvény előtt nem valamely különleges elbánást érdemlő személy, hanem egy fékezhetetlen alak áll, akit ha nem ítélnek el, rövidesen megismétli a tettét. Zalatnay Sarolta sokkal különbül viselkedett a bíróság előtt, nem hivatkozott amnéziára, sem arra, hogy száz évvel ezelőtt átkísért egy fát cipelő öreganyót az országúton.
Stohl András első fokon két év és négy hónapot kapott, Geréb Ágnest, az otthonszülés jelképét két év fogházbüntetésre ítélte dr. Cserni János bíró. A Geréb mellett rokonszenvező nők tiltakozása semmit nem számított, és nem kapott kegyelmet a köztársasági elnöktől sem.
A törvény Stohlra ugyanígy érvényes.