A Lehet Más a Politika erkölcsi rendje

Többször olvashattuk már a Magyar Nemzetben, publicisztikában és olvasói levélben is, hogy az LMP számos tekintetben a bukott SZDSZ örököse, amelynek főleg a kemény magja olyannyira összenőtt azzal, amivel összetartozik. Ezt látszik visszaigazolni a frakcióvezető nyilatkozata, amikor helyteleníti, mert úgymond nem szolgálja az erkölcsi rend helyreállítását, hogy aggastyánokat bíróság elé citáljanak, legyen szó akár az időközben meghalt Képíró Sándorról, akár Biszku Béláról. Ez csak látszatra szimmetrikus állásfoglalás, de kilóg a lóláb. Biszku Bélát ugyanis nem állították bíróság elé, és a kommunista rezsim örökösei szinte kivétel nélkül mindent meg is tesznek azért, hogy ez ne történjen meg. Mint ahogy soha senki nem kezdeményezte szerb részről a vérbosszú címén negyvenezer ártatlan magyar brutális megkínzásáért és kivégzéséért felelősök elszámoltatását sem. Elismerik ugyan, némiképp bagatellizálva, a történteket, hogy volt igazságtalan megtorlás, ugyanakkor Képíró Sándor felmentésén a szerb politika prominensei mégiscsak fel vannak háborodva, akárcsak a Simon Wiesenthal Központ.
Teljes mértékben egyet kell értenünk a Magyar Nemzet vezércikkének állásfoglalásával, miszerint az, hogy valakit bíróság elé állítanak-e mint háborús bűnöst, nem lehet életkorfüggő. El kell ugyan ismernünk, hogy más optikája van a 98 éves, infúzióra kötött Képíró Sándor tárgyalóterembe tolásának, akinek ez a procedúra bizonyára még valamivel meg is rövidítette az életét, mintha Biszku Bélát látnánk ugyanott, ugyanolyan ragyogó egészségben, mint amikor a róla szóló filmben fölényesen kioktatta a filmet készítő ifjú rendezőnőt az erősebb kutya törvényének mindenhatóságáról. A lényeg azonban mégiscsak az egy jogállamban, hogy a bíróság talál-e bizonyítékot valakinek a bűnösségére vagy éppen az ártatlanságára. (Mert hiszen van még rá lehetőség, hogy ne csupán bizonyíték híján mentsék fel a volt csendőr századost.) Biszku Béla esetében a bizonyítékokat aligha kellene sokat keresgélni. A véreskezű kommunista hóhér végül is közjogi szereplő volt, minden gaztette nemcsak hogy elevenen él a köztudatban, hanem többé-kevésbé pontosan dokumentálható is. Éppen ezért nem akarják a bűnpártolók, akik, úgy tűnik, valahogy mégiscsak lekötelezettjei a hajdani belügyminiszter elvtársnak, hogy vád alá helyezzék, illetve hogy törvény szülessen arról: nemcsak a kommunista bűnök tagadását, hanem magukat a kommunista bűnöket is ugyanolyan mércével kell mérni, mint a nácik által elkövetett rémtetteket.
Az, hogy az elfogult szerb nacionalizmus kettős mércével méri a szerbek és a magyarok által elkövetett vérengzést, bármilyen sajnálatos, mégiscsak külügy. De az, hogy a magyar parlamentben ülnek olyanok, akik még mindig mentegetik az ártatlan magyar emberek kiirtásáért felelős tömeggyilkosokat, azokat, akik valóban rárontottak saját nemzetükre, ma már egyszerűen tűrhetetlen. Ha ezt a nézetet Schiffer András „jogvédő” képviselő úr még a választások előtt, a kampányában képviseli, aligha ülhetne most az ország házában, sem ő, sem pedig a pártja.
Mert az erkölcsi rend helyreállítását kizárólag olyan törvények szolgálhatják, amelyek egyenlő távolságot tesznek a nácizmus és a bolsevizmus háborús bűneitől. Az utóbbiak pedig erkölcsileg még súlyosabbak, ha békeidőben követték el őket.
Kiss István
e-mail