Két nagy reménységük volt a koszovóiaknak Rugova elnök halála után: egyikük Hashim Thaci, a másik Ramus Haradinaj. Mindketten miniszterelnökök lettek, igaz, utóbbi úriember immár a hágai börtönben várja, hogy feltételezett háborús bűnei miatt ítéletet hozzanak felette. Mi sem jellemzőbb a balkáni kisállamra, mint hogy mindkettejükkel a pristinai éjszakában volt szerencsénk megismerkedni. Igaz, Thaci esetében ez így túlzás, hiszen mindössze egyetlen mondatot sikerült kipréselnem belőle 2007 decemberében a Strip Depot bár pultjánál. Mégpedig azt, hogy most magánemberként jött, s hagyjam békén. Aztán közénk lépett testőre, s a „no” szóval adta tudtomra, hogy tényleg kár tovább próbálkozni. Majd elmentek. A találkozás azért is volt meglepő, mert a politikus titkára telefonon még aznap is állította, hogy főnöke külföldön tartózkodik. Persze hallva a kormányfő múltjáról szóló híreket, belátom, ennél sokkal rosszabbul is járhattam volna.
Haradinaj más személyiség, sokkal szívélyesebb, udvariasabb, nyitottabb ember, az ő négyfős asztaltársaságát a koszovói főváros talán legjobb éttermében, a Tiffanyban leptük meg egy kör jófajta rakiával. Az egykori gerilla nem küldte ránk testőrségét, hanem a következő kört ő fizette, s még aznap este meg is egyeztünk, hogy két nap múlva interjút ad irodájában. Így is lett, a megbeszélt délelőttön két órán át mesélt terveiről, még az őt ért maffiavádakról is kérdezhettük, amelyek alól persze kibújt, mondván, „valóban akadtak bőven, akiknek a távlati terveiben nem szerepeltem, ők próbáltak félreállítani, rontani a hitelemet” (Küldetés. Magyar Nemzet Magazin, 2010. május 29.). De ő legalább, miután pár héttel találkozónk után ismét megvádolta a Nemzetközi Törvényszék, nem állt ellen, s Hágába utazott.
Thacit több mint tíz éve próbálják fülön csípni, de talán még nagyobb erők dolgoztak azon, hogy ez ne sikerüljön. Tették ezt éppen Hágában vagy éppen Brüszszelben.
A koszovói albánok hősét 1997-ben a belgrádi felügyelet alatt álló pristinai igazságszolgáltatás tíz év börtönbüntetésre ítélte, amiért a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik vezetőjeként társaival állítólag megölt három szerb rendőrt Glagovacnál. Az UCK akkori tevékenységét a Nemzetközi Törvényszék is vizsgálta, s megállapította, hogy a szervezet valóban követett el háborús bűnöket, több tucat szerb haláláért felelős. Az Interpol is körözést adott ki ellene, Párizsban és Brüsszelben azonban tárt karokkal fogadták Thacit, tárgyalt vele Javier Solana, az Európai Unió főképviselője is. Ilyen fogadtatásban soha nem lehetett volna része egy háborús bűnökkel vádolt szerb vagy horvát katonai vezetőnek, talán ez növelte meg Thaci dölyfös önbizalmát. A gépezetbe csak egyszer került homokszem, mégpedig éppen Budapesten 2003. június 30-án, amikor a körözés alapján a magyar hatóságok – teljes joggal – őrizetbe vették. Az uniós intézményekben állítólag őrjöngtek a hír hallatán, akkori értesülések szerint maga Solana járt közben, hogy három óra múltán elengedjék az ENSZ-útlevéllel rendelkező politikust. Aki így nyugodtan szállhatott fel a következő párizsi járatra. A nemzetközi körözéssel soha többé nem foglalkoztak egyetlen repülőtéren sem.
Védettsége alighanem kemény alku eredménye lehetett: az ENSZ és a törvényszék nem faggatta múltjáról – kivéve Carla del Pontét, az elszánt ügyész aszszonyt, de akkor még Thaci pártfogói voltak erősebbek –, az albán vezető pedig csitította övéit. Sem a világszervezetnek, sem a NATO-missziónak nem volt érdeke, hogy a tévék UN vagy Kfor feliratú lángoló katonai járműveket mutassanak, azt üzenve a világnak, hogy a nemzetközi erők még a parányi európai országban sem képesek rendet tenni, mi várható hát tőlük Afganisztánban vagy Irakban. Az elmúlt másfél évtized balkáni diplomáciájában nagyjából így zajlott a cserekereskedelem. Thacinak persze tudnia kellett, hogy Hágában annyi vád, sőt bizonyíték gyűlt össze ellene, hogy akár élete végéig élvezhetné a scheveningeni börtön luxuscelláját.
A függetlenné vált Koszovót ma sem nevezhetjük stabil országnak, az etnikai villongásoknak továbbra is csak fegyverrel sikerül elejét venni, s Thaci a jelek szerint elhasználódott. Vagy azért, mert miniszterelnökként nem tudta hozni a várt eredményeket sem társadalmi, sem gazdasági szinten, vagy mert a sajtóban is rendszeresen tálalt bűnügyei miatt mostanra vállalhatatlanná vált. Esetleg mindkét szempont szerepet játszik abban, hogy nyugati támogatói egymás után veszik le kezüket a politikusról. A háborús bűnök, valamint a fegyver- és kábítószer-csempészés mellett a múlt év végén nem mással, mint szervkereskedelemmel vádolták meg, Dick Marty svájci szenátor erről szóló jelentését decemberben el is fogadta az Európa Tanács.
A gyanú szerint Thaci és az úgynevezett Drenica csoporthoz tartozó társai tömegesen végeztek ki szerbeket, köztük civileket albániai – vagyis még csak nem is koszovói! – táborokban, majd a feketepiacon értékesítették kioperált veséiket. Mindez állítólag a szerb erőkkel vívott 1998–1999-es fegyveres konfliktus alatt és azt követően is zajlott. Az Európiai Unió koszovói igazságügyi és rendőri missziója, az EULEX – érdekes módon – amerikai ügyészt, John Clint Williamsont nevezte ki a történteket vizsgáló csoport élére. Bár Hashim Thaci tagadja, hogy köze lenne a jelentésben foglaltakhoz, meglehet, hamarosan neki is kitöltik a Hágába szóló repülőjegyet.
origo.hu
Készek a mobilgátak, a Dunakanyar a tetőzést várja
