– Másként teszem fel a kérdést: a jelenlegi állapotból merre vezetnek az első lépések?
– Erre azt mondom, az iránya az kell, hogy legyen, hogy át kell értékelni a gyűrűn belül lévő teljes terület funkcióit, vissza kell adni a forgalmat az embereknek, és akkor marad majd hely mindenre: sétálásra, kerékpározásra, villamosközlekedésre és a szükséges mennyiségű gépjármű közlekedésére. Nincs önmagában kerékpárosközlekedés-megoldás. Nem lehet tehát a Nagykörúton sem megoldani így a dolgot.
– A Kiskörútnál mégis sikerült. Végigjárták ezeket az ön szerint szükséges lépéseket?
– Természetesen. Mindenki emlékezhet rá, ott hány gépjárműforgalmi sáv volt, és mennyi lett, milyenek lettek a járdák, bekerült a zöldövezet a közepére – és „mellesleg” kerékpársáv is van már. Ugye a Kiskörút is több szakaszból áll: Vámház körút, Múzeum körút, Károly körút. A Vámház körútnál kétszer két sáv volt, most kétszer egy sáv van, plusz egy biciklisáv, és megszűnt a parkolás. A Múzeum körúton nem merték ezt meglépni, maradt a kétszer két sáv, viszont elvették a parkolást. Mi a Múzeum körútit hibás megoldásnak tartottuk, azt mondtuk, hogy ott is el kellett volna venni egy-egy sávot a gépjárműforgalomtól, megtartani a parkolósávot, és kerékpársávot létrehozni. A Károly körúton, tehát az Astoriától a Bajcsyig már ez történt: csökkent a gépjárműsávok száma, nagy zöldfelületek és széles járdák jöttek létre, tipikus jó példája annak, hogy egy funkcióátértelmezés mit eredményez.
– Mégis igazából a kerékpársáv az emblémája az új Kiskörútnak.
– Ez nagyon fontos, és meg kellene jegyezni: a Kiskörútnál sem „kerékpársáv” épült. Századrésze volt az egész projektnek, úgymond teljesen természetes következménye.
– Térjünk vissza a Nagykörúthoz. Kinőttek a Bubi-állomások e mentén is, mint a gombák. Na mármost, az üzemeltető BKK vállalt bizonyos kötelezettségeket, hogy „biciklizhetővé” teszi az állomások közti vonalat. Ezzel a részével mi lesz, minek kellene lennie?
– A Bubi fejlesztési programjának van egy intézkedési terv része, ami az EU-s pályázatnak is része volt, amiben kötelezettséget vállalt a pályázó BKK, hogy azokat a területeket, ahol kiteszi a közbicikliket, kerékpározhatóvá teszi. Az elkészült tervet a közgyűlés elfogadta, ami tartalmazza a Nagykörút mellett a sugárutakat és a hidakat is. Csak éppen ügyesen felosztották három ütemre, a harmadik ütem megvalósítása pedig valamikor „a jövő évezredben” lesz, nem tudom, mikor. Sajnos az első ütem minden eleme sem valósult meg még. Ennek az elsődleges oka az lehet, hogy a város nem meri azokat a döntéseket meghozni, amiről az elején beszéltem. Nem meri a belvárost, de a Rákóczi utat sem átértelmezni, csak halogat és halogat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!