A Fidesz felfüggesztené az emberre veszélyes atomtemető – beruházást

A Bátaapátiban létesülő atomtemető-beruházás felfüggesztését szorgalmazza Illés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusa, mert szerinte a vájatok fúrása során előre nem látott, természetet és az emberi egészséget veszélyeztető vízbefolyásokkal szembesültek a kivitelezők. A környezetvédelmi miniszter kivizsgáltatja az ügyet.

MNO
2008. 01. 30. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről a szakpolitikus szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, hivatkozva az Orosz Föderáció Nukleáris Központjának jelentésére, amelyet a Paksi Atomerőmű meghívására tavaly nyáron a helyszínre érkező Szergej Uruszov projektmenedzser készített.

Illés Zoltán hangoztatta: a jelentésben kifogásolt körülmények, a vízbetörésekről készített fotók alapján az állapítható meg, hogy a helyszín alkalmatlan a kis- és közepes aktivitású sugárzó hulladékok hosszú távú tárolására. A politikus az ügyben Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez fordul, továbbá a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől is kéri az ügy kivizsgálását.

Fodor soron kívül vizsgáltat

Fodor Gábor soron kívüli helyszíni szemlére és hatósági ellenőrzésre utasította a székesfehérvári zöldhatóságot, hogy megvizsgálja, a bátaapáti atomhulladék lerakó kivitelezése során történt-e olyan változás, amely környezeti kockázatot okozhat.

Az Országos Atomenergia Hivatal tulajdonában álló Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. – az építtető – egyébként köteles minden menet közben beállt változást jelenteni a zöldhatóságnak, ilyen bejelentés eddig nem érkezett. A zöldhatóság most felelős nyilatkozattételre szólítja fel az engedély birtokosát arról, hogy bekövetkezett-e lényeges változás az engedélyezéskori körülményekhez képest.

Amennyiben az indokolt, a felügyelőség megteszi a szükséges lépéseket. Az eredeti engedélyezési eljárást megelőzően egyébként környezeti hatástanulmány készült, és a létesítményhez a geológiai szolgálat és a bányakapitányság is szakhatósági hozzájárulását adta – áll a környezetvédelmi minisztérium közleményében.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.