Küzdenek a faggyal – óvatosnak kell lenni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Már járják a sószórók Budapest és Pest megye útjait, de ha kell, még több gépet bevethetnek.

NT
2012. 12. 06. 19:06

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében tudatta: a délután folyamán a kedvezőtlen időjárási viszonyok, és a külvárosi útszakaszok jegesedése miatt számos közösségi közlekedési útvonalon lelassult vagy leállt a közlekedés. Egyes városrészekben (pl. Nagytétény, Kőbánya, Csepel) 18 óra óta számos buszjáratuk nem közlekedik.

A továbbiakban úgy néz ki, megkegyelmez majd az időjárás, pénteken nagyrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk, csak az északkeleti, keleti határvidék közelében valószínű több felhő, és ott fordulhat elő egy-egy hózápor. Késő délután nyugat felől növekedni kezd a fátyolfelhőzet. Csütörtökön a délután második felétől a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és főként a Dunántúlon többfelé megerősödik. Péntekre a szél mérséklődik, és délután délire fordul.

Felkészülten várjuk a telet

Az energetikai és az útágazat is felkészült a télre, a személyi feltételek, az eszközök, valamint a szükséges források is rendelkezésre állnak. Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 143, míg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 751 járművet, önjáró hómarókat, illetve adapterekkel szerelt teherautókat tart készenlétben. A kereskedelmi gáztárolók 50 százalékra vannak feltöltve, ezt kiegészítik a stratégiai tárolókban lévő készletek.

Szombatra virradóra az első hóval megérkezett hazánkba az igazi tél. A hétvégi havazás következtében több baleset is történt. Azóta már kedden és szerda éjszaka volt részünk komolyabb havazásban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.