30 milliárd forintot fordítanak az egészségügyi béremelésre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik majd, miután pénteken a parlament elfogadja az erről szóló indítványt – mondta Selmeczi Gabriella.

TK
2013. 06. 19. 15:52

A Gyurcsány–Bajnai kormányok egyszer sem emelték az egészségügyben dolgozók fizetését, sőt egyhavi fizetést el is vettek tőlük. Ennek lett a következménye, hogy az ágazat átlagkeresete alatta maradt a mindenkori átlagfizetésnek – folytatta a szóvivő. „A Fidesz nem ígérgetett soha, csak azt mondta, hogy nem feledkezik el az egészségügyi dolgozókról, és az ország erejéhez mérten rendezik a helyzetüket” – emelte ki.

A korábbi lépéseket részletezve elmondta, hogy 2012-ben számos intézkedés történt. Az első ütemben több mint 90 ezer ember, elsősorban orvosok és egészségügyi szakdolgozók bérét emelték fel, a második ütemben a háziorvosok havi 70-80, a védőnők havi 25 ezer, a fogászati dolgozók pedig havi 30 ezer forintos emelést kaptak. A következő lépés a speciális területen dolgozókat, például a légimentőket érintette – közölte Selmeczi Gabriella. Emellett még 2011-ben 64 ezer, fokozott kockázattal, nagy munkaterheléssel járó munkakörben dolgozó ember részesült munkahelyi pótlékban, ami fejenként 22-90 ezer forintot jelentett.

Arra a kérdésre, hogy a legnagyobb hazai gyógyszerbeszállító, a Hungaropharma a sajtóhírek szerint szerződést bontott a kórházakkal, mert nem tudtak neki fizetni, a képviselő azt felelte: nem ismerik a részleteket, ezért arra kérte a kérdés feltevőjét, hogy forduljon az egészségügyért felelős államtitkárhoz. „A Fidesz azt mondja, hogy beteg ellátatlanul nem maradhat, és mindenképpen garantálják az egészségügyi ellátás biztonságát” – fogalmazott.

Az egészségügyi béremelés, amely 2012. augusztus elsején lépett életbe, 86 ezer embert érintett. Ebből 16 520-an dolgoznak a járó- és fekvőbeteg-ellátásban, 67 ezren szakdolgozóként, s ide tartozik 1380 biológus, gyógyszerész, kémikus is. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke üdvözölte, hogy az egészségügyi alapellátásban dolgozók bérét is emelik a jövőben. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség volt elnöke szerint az egészségügyi dolgozók bérrendezése paradigmaváltás kezdetét jelentette. Az Országgyűlés tavaly június 18-án fogadta el azt az egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését.

 

Pluszforrás

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyeztetve több mint 50 milliárd forint pluszforrást szeretne az egészségügynek a 2013-as költségvetésben. Az Új Széchenyi Terv keretében az év végéig mintegy 268 milliárd forint áll rendelkezésre a konvergenciarégiókban lévő járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények – kórházak, szakrendelők – fejlesztésére, támogatására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.