Balatoni Monika az V. kerületben, a Honvéd téri Gulag-emlékműnél mondott beszédében emlékeztetett: annak idején mintegy 800 ezer magyart hurcoltak el kényszermunkára és száműztek a Gulag rabtelepeire. Kiemelte, hogy az általuk hozott áldozatra kötelességünk emlékezni, újra és újra el kell mondanunk: soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket politikai, vallási meggyőződésük miatt megaláztatás érjen.
A szovjet rabtelepeken különböző nemzetek 60 millió polgára szenvedett a világtörténelem egyik legszörnyűbb és legkegyetlenebb ideológiájának hatására – mondta Balatoni Monika. Hangsúlyozta: a rájuk és szenvedéseikre való emlékezés nem csupán kötelesség, hanem felelősség is, hogy „az elhallgatott történelem csendje végérvényesen megtörjön”. „A barna és vörös inges fasizmus között nincs különbség” – tette hozzá Balatoni Mónika.
Kun Miklós történész beszédében úgy fogalmazott, hogy a Gulagra hurcolt embereket „az élet meghempergette a bajban, megpörkölődtek, szörnyű szenvedéseken mentek keresztül”. Azt mondta, az elhurcoltak között voltak terhes nők, gyermekek, munkaszolgálatosok és holokauszt-túlélők is.
A KIM katonai tiszteletadás mellett megtartott rendezvényén a megjelentek közül többen mécseseket helyeztek el az emlékműnél. Az emlékezők között volt Mádl Dalma, a néhai Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.
Az Országgyűlés 2012. május 21-én határozott arról, hogy november 25-e legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Az időpont megválasztását ahhoz kapcsolták a törvényhozók, hogy 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt érkezhetett haza a Szovjetunióból.
A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezren estek szovjet hadifogságba, s átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek csak haza, ha sikerült túlélniük a megpróbáltatásokat az embertelen körülmények között. Egyes adatok szerint az elhurcoltak közül mindössze 401 ezren tértek vissza szülőföldjükre, több ezren már nem is Magyarország területére, mivel otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben elpusztultak száma becslések szerint 200-250 ezerre tehető.
