– Elkerülhetetlen azok megítélése, akik együttműködtek a szovjetekkel, és ezzel lehetővé tették a hatalomátvételt. Mennyiben voltak ők egyszerű szolgák, és mennyiben idealista kommunisták a két háború közti időszakból?
– Ez természetesen személyfüggő, de nem feltétlenül kell azt hinni, hogy a kettő szétválasztható. Lehetett valaki hívő kommunista, ugyanakkor vágyott egy jó állásra, igyekezett bejuttatni a gyerekét az egyetemre, és közben attól félt, hogy a Gulagra küldik. Az emberi agy képes arra, hogy ezeket a megfontolásokat egyszerre tartalmazza. Az embereket egyszerre sok dolog motiválja. Miért ragaszkodik valaki valamilyen ideológiához? Lehet, hogy pénzügyi, lehet, hogy érzelmi okai vannak. Nem hiszem, hogy itt ellentmondás állna fenn.
– Mennyiben tette lehetetlenné a rezsim egy olyan középút megtalálását az emberek számára, amelyen haladva el lehetett kerülni az együttműködést, de egyben mégis érvényesülni tudtak?
– Jó kérdés. Ez lehetetlen volt, és éppen ez volt a rendszer célja. Nemcsak a politikát, a gazdaságot, hanem a társadalmi, kulturális életet is ellenőrzés alá vonták az óvodától a nyári táborig. Elkerülhetetlenné tették, hogy a mindennapi élet során érintkezni kelljen a rendszerrel.
A teljes interjú a hétfői Magyar Nemzetben olvasható.
