Megosztja a Fideszt a halálbüntetés kérdése

A bevándorlás, a halálbüntetés és a banki elszámolás kérdései pörögtek leginkább a héten.

RZ
2015. 05. 10. 5:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Európai Unió életszerűtlen szabályai nélkül Magyarország képes lenne megvédeni magát a megélhetési bevándorlóktól. A kormányfő pénteken, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta: az illegális határátlépőket őrizetbe kell venni, majd le kell folytatni az eljárást, akiről pedig ennek során kiderül, hogy valóban politikai üldözött, annak meg kell adni az Európában tartózkodás lehetőségét – magyarázta a kormányfő, jelezve ugyanakkor, hogy a többség valójában megélhetési bevándorló. A magyarországi tervekre vonatkozó brüsszeli reakciókat elismerésnek tekinti, nem pedig kritikának. Magyarország az egyetlen ország, amely nyíltan, világosan beszél erről a problémáról, aki pedig így tesz, azzal vitatkoznak – mondta.

Jövő hétfőn rendkívüli ülést tart a földközi-tengeri menekültáradat megfékezésének lehetséges módjairól az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Az EU zöld jelzést szeretne az ENSZ-től, hogy akár erővel is fellépjen az embercsempészek és -kereskedők hálózatai ellen, és célzott akcióival megakadályozza, hogy a menekültek életük kockáztatásával útra keljenek Európába a Földközi-tengeren át, elsősorban Líbián keresztül.

Ha másképp nem sikerül megvédeni az embereket, akkor be kell vezetni a halálbüntetést – mondta pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor. Hozzátette: ő maga életpárti, de szerinte amikor a kaposvári trafikos gyilkossághoz hasonló brutális bűncselekmények történnek, az emberek úgy érzik, nincsenek biztonságban. A kormányfő arról is beszélt, hogy a halálbüntetés szabályozását is tagállami hatáskörbe helyezné.

Orbán ugyanakkor saját koalícióján belül is falakba ütközik: Balog Zoltán például a tízparancsolatra hivatkozva azt mondta: református lelkészként nem támogatja a legsúlyosabb büntetési tétel bevezetését. Az emberi erőforrások minisztere ugyanakkor fenntartja, hogy a témáról vitázni érdemes. Korábban Gulyás Gergely és Pokorni Zoltán fideszes, illetve Rétvári Bence KDNP-s politikus beszélt arról, hogy ellenzi a halálbüntetést, míg a szintén fideszes Lázár János azt mondta, személy szerint támogatná. Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli vitájában pedig megállapították: egyértelműen uniós jogot sértene, ha valamelyik tagállam újra bevezetné a halálbüntetést.

Akár revíziót is kérhetnek azok az ügyfelek, akik bankjuktól megkapták a levelet, amelyből kiderül, hogy mennyivel csökken a törlesztőrészletük – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön a köztévében. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy több hazai pénzintézet tisztességtelenül emelt kamatot árfolyamgátas ügyfeleikkel szemben. „Igazából azt kellett bizonyítani a bankoknak, hogy tisztességesen jártak-e el, amikor egyoldalúan kamatot emeltek” – mondta Trócsányi –, és a pénzintézeteknek ezt nem sikerült alátámasztaniuk.

Vizsgálódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB), csütörtöki közleményükben ismertetik: a tudomásukra jutott információk szerint egyes piaci szereplők esetében az elszámolásban és forintosításban érintett árfolyamgátas (gyűjtőszámla-hiteles) ügyfelek havi törlesztőrészlete – az általuk kézhez kapott elszámolási értesítő szerint – a továbbiakban emelkedni fog. Az MNB fogyasztóvédelmi vizsgálat keretében ellenőrzi ezeket az információkat.

A brit választásokon történtek minden előzetes közvélemény-kutatási eredményt felülírták, ugyanis a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt megszerezte az önálló kormányalakításhoz elégséges abszolút többséget. Ez azt jelenti, hogy David Cameron pártjának a 650 fős alsóházában több mint 326 képviselője lesz. A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt súlyos veszteségeket, a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) példátlan előretörést könyvelhet el. A nagy vereség után a vesztes pártok vezetői (Nick Clegg – Liberális Demokraták; Nigel Farage – UKIP; Ed Miliband – Munkáspárt) sorban mondtak le.

A héten nekiláttak a diákok a „nagy tesztnek”, azaz érettséginek. A június 26-áig tartó matúrán 1172 helyszínen összesen mintegy 115 300 diák ad számot tudásáról. A hétfő szokás szerint a magyar nyelv és irodalomé volt, az érettségizők fejében pedig Grendel Lajos, Bodor Ádám, Seneca nevei kattogtak. Kedden már a matematikaérettségivel küzdöttek a tanulók.

Szerda a történelemé volt: a diákok többek közt a Nyugatrómai Birodalomról, a reformációról, a török hódításról, az osztrák–magyar kiegyezésről kaptak kérdéseket a középszintű történelemérettségin. Csütörtök és a péntek a nyelvi érettségik napja volt. Előbbi napon angolból, míg utóbbin német nyelvből mutatták meg, mire képesek a diákok.

A héten hivatalossá vált az, amit eddig senki se mondott ki hangosan: a következő idényben nem tud elindulni az első osztályban a Győri ETO FC labdarúgócsapata. A klub honlapján pénteken megjelent rövid közlemény szerint az egyesület nem tudta teljesíteni a licenckövetelményeknél a Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt hiánypótlást.

A világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszert kell létrehozni, amely nem a katonai tömbök logikáján nyugszik – jelentette ki az orosz államfő a moszkvai Vörös téren szombaton tartott jubileumi katonai díszszemlén. Putyin az ünnepségen, ahol a külföldi vendégek megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját, a Vörös Hadseregnek a nácizmus felett aratott „nagyszerű győzelmét” méltatta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.