Rogán: A devizahitelesek felének egyértelműen csökkent a törlesztőrészlete

A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete.

2015. 05. 12. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tőketartozás szinte minden esetben komolyan csökkent, már csak azért is, mert a forintosításnak köszönhetően ezek a devizahitelesek mentesültek a hitelek átváltási árfolyamánál jelenleg 17 százalékkal drágább frankárfolyam hatásától.

Rogán Antal hangsúlyozta, hogy a devizahitelesek 23 százalékánál a törlesztőrészlet változásának iránya bizonytalan: egy részük már kilencven napon túl nem tudja törleszteni a hitelét, egy részüknél a hitelszerződést már felmondták. Ezeknél a hiteleseknél ki kell dolgozni új megoldásokat, mert esetükben már a lakások, a lakhatás védelme a fontos – emelte ki, hozzáfűzve, hogy a kérdés megoldására vonatkozó javaslat akár a nyáron a kormány és a parlament elé kerülhet.

A politikus kiemelte: az alapvető cél az volt, hogy az elszámoltatás kapcsán a törlesztőrészlet csökkenjen,„ így raktuk össze a törvényt, erről szólt az elszámoltatás maga”.

Rogán Antal közölte, hogy összesen 744 milliárd forintot kaptak vissza a devizahitelesek ebben az elszámolási időszakban. A következő szakasz a forinthitelek elszámolása lesz, ebben a szakaszban még 200-250 milliárd forint összegről van szó – tette hozzá. A 744 milliárdból 181 milliárd forintot kézhez kaptak az érintettek készpénzben vagy átutalással. Összesen 563 milliárd forintot számoltak el a tartozásokra vonatkozóan – közölte a bizottság elnöke.

Rogán Antal elmondta, hogy az árfolyamgátasok az elmúlt időszak legnagyobb nyertesei, hiszen ők már évek óta alacsony törlesztőrészletet fizettek. „Nem véletlenül mondtuk mindig, hogy mindenki, akinek lehet, lépjen be az árfolyamgát rendszerébe” – jelentette ki. A 172 ezer árfolyamgátas ügyfélnek eredetileg 172 ezer gyűjtőszámlája volt, ezek közül 147 ezer megszűnt az elszámolás során – mondta a bizottsági elnök, hozzátéve, hogy 25 ezer jelentősen csökkent a gyűjtőszámla összege. Hozzátette: a devizahitelesek több mint 90 százalékánál a forintosítás eredményeként a nyilvántartott tőketartozás összege a januári állapothoz képest csökkent, sokaknál kifejezetten jelentős mértékben.

Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a bizottság ülésén elmondta, hogy a bankok a mostani elszámolás során 744,4 milliárd forintot fizettek vissza devizahiteles ügyfeleiknek, ebből az összegből 181,3 milliárd forintot kaptak vissza a már megszűnt devizahitel-szerződéssel bíró ügyfelek. A visszatérített összegből 532,7 milliárd forint a fennálló tartozásokat csökkenti, ezen belül 390,5 milliárd a rendes, 142,2 milliárd forint a lejárt tartozást mérsékli. A fennmaradó 30 milliárd forint az árfolyamgátas szerződések gyűjtőszámlákon lévő összegét csökkenti.

Az alelnök arról tájékoztatott, hogy a bankoknak 2,1 millió levelet kellett kiküldeniük április végéig. Windisch László szerint összesen 57 ezer levelet késedelmesen küldtek ki, ezek többségét öt napon belül adták postára. Az MNB-nek egyedül a Banif Plus bank esetében kellett komoly retorzióval élnie a késedelmes elszámolás, illetve törlesztés miatt – mondta a jegybank alelnöke.

Az elmúlt években a banki devizahitelek törlesztőrészlete az árfolyamváltozás, a bankok egyoldalú kamatemelése, illetve az árfolyamrés miatt emelkedhetett, a Kúria az utóbbi két tétel kapcsán tette lehetővé a döntéshozóknak, hogy beavatkozzanak a közjogi szerződésekbe – közölte Windisch László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.