15 fok is lehet vasárnap

Éjszaka északnyugaton, vasárnap napközben másutt is megélénkül a déli szél, amely főként az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.

Forrás: MTI2020. 02. 15. 16:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éjszaka általában kevés lesz a felhő, északnyugat kivételével több helyen alakulhat ki köd, illetve rétegfelhőzet. Vasárnap a köd és a rétegfelhőzet feloszlása után a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, csapadék nem lesz. Szombaton többnyire mérsékelt marad a légmozgás, majd éjszaka északnyugaton, vasárnap napközben másutt is megélénkül a déli szél, amely főként az Észak-Dunántúlon meg is erősödik – írta jelentésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hozzátették: a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4 fok között valószínű, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 15 fok között alakul.

Időjárási helyzet Európában

Kontinensünk északnyugati részén többközéppontú, markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására arrafelé erősen felhős az ég, többfelé esik az eső, záporeső, néhol zivatar, az északabbi helyeken havazás is kialakul. Többfelé erős vagy viharos a délnyugati szél. Szintén sok a felhő a Balkánon, ahol egy sekély ciklon alakítja az időjárást. A két rendszer között a Pireneusi-félszigettől a Kárpát-medencén át egészen a Kelet-európai-síkság középső részéig magasnyomású zóna helyezkedik el. Területén a hajnali párásság és köd feloszlása után változóan felhős az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. Vasárnap estig eleinte még anticiklon határozza meg a Kárpát-medence időjárását, majd a Brit-szigetek fölött örvénylő ciklon előoldalán egyre enyhébb, váltakozó nedvességtartalmú levegő érkezik térségünk fölé.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.