időjárás 18°C Amália 2022. október 7.
logo

A Martinovics-féle államellenes szervezkedés felszámolója

Forrás: Magyarságkutató Intézet
2020.07.12. 07:35

Sándor Lipót nádorról a történeti közvélekedés alapvetően egy magyarellenes, „tipikus” Habsburgként emlékezik meg. A rendkívül nehéz időszakban megválasztott, nagyon fiatal nádor történelmi személyisége azonban ennél sokrétűbb vonásokat mutat. A kiváló történész, Mályusz Elemér szemléletesen mutatja be Sándor Lipót nádorról írt életrajzi munkájában azokat a körülményeket és eseményeket, amelyekkel az ifjú nádornak meg kellett birkóznia.

II. József halálával egy rendkívül rossz állapotban lévő birodalmat hagyott utódjára, öccsére, II. Lipótra. A birodalom harcban állt a törökökkel, a porosz hadüzenet a küszöbön állt, Franciaországban a királytól elvették a hatalmat, Németalföld lázongott, Csehországban az éhség miatt feszült helyzet alakult ki, Magyarország pedig robbanás közeli állapotban volt. Lipótnak minden tehetségét össze kellett szednie, hogy megmentse birodalmát az összeomlástól. A politikai rendezési folyamat részeként II. Lipót komoly gesztust tett a magyar rendeknek: az ország ismét nádort választhatott. A ravasz uralkodó azonban a tisztségre saját fiát, a 18 éves Sándor Lipótot szemelte ki.

A magyar diéta 1790. november 12-én magyar nádorrá választotta a fiatal főherceget. Sándor Lipót Budán rendezkedett be, és gyorsan megismerte az ország helyzetét, vezető személyiségeit. Nádori hivatalának első időszakában nyíltan rokonszervezett Magyarországgal. Apja, II. Lipót jó pedagógiai érzékkel irányította fiát a kompromisszumok és a mérsékelt reformok irányába.

A helyzet II. Lipót váratlan halálával kezdett el megváltozni. Az új uralkodó, Sándor Lipót bátyja, Ferenc lett, akinek a franciák 1792 tavaszán hadüzenetet adtak át. A kezdeti kudarcok – Németalföld elvesztése – után a következő évben sikerült visszavenni az elveszett területet és betörni francia földre. A francia forradalom – a katonai vereségek hatására – a radikalizálódás irányába indult el. A jakobinus hatalomátvétel egyaránt jelentette a szélsőséges diktatúrát franciahonon belül, de a forradalmi elvek exportját is.

Az 1793-as év végén a franciák hatalmas ellentámadás-sorozatot indítottak, amely komoly fenyegetést jelentett az ellenségeikre. Ferenc császár 1794 tavaszán elutazott a hadsereghez, távollétében bizalmasa, Sándor Lipót helyettesítette. A franciáknak végül 1794 nyarán sikerült kicsikarniuk a győzelmet. Kiszorították a szövetséges csapatokat Németalföldről, felkészültek Hollandia és a német területek elözönlésére.

Bécsben 1794 nyarán pánik uralkodott. A hadsereg nem tudta kiállni a francia nyomást, a birodalom pénzügyei romokban hevertek, Lengyelországban Kościuszko vezetésével nemzeti felkelés tört ki. Ebben a tragikus helyzetben villámcsapásként hatott, hogy a rendőrség felderített egy titkos bécsi szervezkedést, amelynek szálai Magyarországra is kiterjedtek.

Az elsők között elfogott Martinovics Ignác, egy szerb határőrtiszt és egy pesti polgárlány fia, szászvári címzetes apát, egyetemi tanár, II. Lipót titkosrendőrségének egyik fontos alakja volt, és sötét színekkel festette le a szervezkedés mértékét. Sokezres követőtáborról vizionált, a szervezkedés – és természetesen saját maga – jelentőségét messze eltúlozta. Az udvar megrettent. A szervezkedés szálait nem sikerült megnyugtatóan felgöngyölíteni, így Martinovics nagyotmondása sem bizonyosodott be, de a magyar felkelés réme ott lebegett a birodalom vezetőinek szeme előtt.

Sándor Lipót életében meghatározó fordulatot jelentett a magyar jakobinus mozgalom felderítése. Ezután már nem tudott megbízni a magyarokban. Maga irányította a nyomozást és a pert is, a döntést kimondó Hétszemélyes Táblán személyesen elnökölt. Összesen hét halálos ítéletet hajtottak végre, ketten elfogatásukkor öngyilkosok lettek.

A nádor a kivégzések után terjedelmes memorandumot készített, amelyben a forradalmi és felforgató eszmék terjedése elleni fellépés szükségét mondta ki, és arra konkrét javaslatokat tett. Sándor Lipót magyarellenességét leginkább ezzel a memorandumával szokás indokolni. Azt azonban nem szabad feledni, hogy ez a javaslatcsomag egy nehéz időszak és a jakobinus szervezkedés sokkjának hatására, az adott pillanatban született. A mű a mérsékelt tehetségű Ferenc császár és király kezében történelmi tablóvá merevedett. Nem tudhatjuk, hogy a nádor az általa megfogalmazott – kétségkívül rendkívül szigorú – javaslatokat milyen módon hajtotta volna végre, mert egy tragikus baleset közbeszólt.

A Bécsben megjelenő magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó 1795. július 14-i számának utolsó híreként számol be egy „[a]z egéssz Magyar Hazát érdeklő igen igen szörnyű történet”-ről: „Királyi Fő Hertzeg Sándor Leopold, a’ Kedves Nádor-Ispányunk, Nemzetünk’ ditsősségének és javának Előmozdítója, nints többé!” A hetente két alkalommal megjelenő újság szerkesztésének utolsó pillanatában érkezett a szörnyű hír a nádor haláláról. A futtában megírt híradás ekkor még a halál napját is pontatlanul írta meg, a körülményekről pedig egyetlen szót sem ejtett.

A Magyar Hírmondó július 17-i száma már röviden ugyan, de a részleteket is bemutatja: „Palatinusunk’ drága életének, mellynek iffjúi virágát harmad nappal az előtt tsapta-meg, ’s kezdette hervasztani Laxenburgban, a’ Tűzi-mesterséges-testeket-készítő-házbéli puskapor’ egy részének véletlen fel-lobbanásából származott sebess tűz.”

A 18. század egyik kedvelt szórakozásaként tartjuk számon az utcák, kertek kivilágítását és a tűzijátékot. A társadalom legfelsőbb köreiben többen hódoltak ennek a szenvedélynek. Sándor Lipót is szenvedélyes pirotechnikus volt, nagyon szerette a különböző robbanó- és égőszereket tanulmányozni és ezekkel kísérletezni. Nádorként Budán is részt vett tűzijátékon, és az egyik udvari tisztségviselő feljegyzése szerint rendkívül boldoggá tette, hogy többet tudott a kérdésről, mint a tűzijátékot rendező hivatásos szakember.

A császári család 1795. július közepére egy nagyobb családi összejövetelt szervezett a nyári rezidenciaként szolgáló laxenburgi kastélyba. Június 10-e estéjére terveztek egy tűzijátékot, ami még ekkor is rendkívül népszerű látványosságnak számított. Természetesen a még mindig rendkívül fiatal, mindössze 23 éves nádor maga vette kezébe az irányítást. Egy konyhából ideiglenes laboratóriumot alakítottak ki számára, ahol már napokkal korábban hozzálátott az előkészületeknek.

A szerencsétlen baleset június 10-én délelőtt következett be. A laboratóriumban hárman tartózkodtak: a nádoron kívül egy lakáj és egy inas. Az egyik gyúlékony anyag lángra kapott és a már elkészült rakéták a többi robbanószerrel együtt hatalmas dörejjel robbantak fel. A lakáj és az inas azonnal meghalt. Sándor Lipótot a robbanás a földre vetette, ruhája lángra kapott. Feltehetően ekkor még nem vesztette el eszméletét, mert megpróbált az ajtó felé kúszni.

A robbanás hatalmas dörejére azonnal összefutottak az emberek. Leghamarabb az emeleten tartózkodó Károly főherceg ért oda, és azonnal megpróbált behatolni a laboratóriumba. Az ajtót nehezen tudták csak feltörni. Minden valószínűség szerint ez a késlekedés vezetett a nádor halálához. Arccal a földnek feküdt eszméletét vesztve, de szinte az egész hátát és a kezét is súlyos égési sérülések borították. Ezeken kívül a fején és a bordáin találtak még zúzódásokat.

A súlyos égési sérülések ellenére Sándor Lipót hamarosan eszméletre tért, de iszonyú kínok gyötörték. Fennhangon kívánta saját halálát, követelte, hogy azonnal vessenek véget a szenvedésének. A fájdalom csillapítására tejben fürdették, ez némileg enyhítette fájdalmát. Állapota olyannyira javult, hogy fel tudott kelni és állva töltötte idejét, mert fekve jobban fájtak a sebei. A bátyja, Ferenc császár vele töltötte utolsó óráit. A sebek lassan üszkösödni kezdtek. A nádor ekkor már tudta, hogy itt a vég. Utolsó óráiban még ő nyugtatta a császárt, hogy fel fog gyógyulni. Mindketten tudták, hogy ilyen mértékű égési sérülést nem lehet túlélni.

Sándor Lipót magyar nádort szörnyű kínjaitól 1795. július 12-én éjjel 2 és 3 óra között váltotta meg a halál.

A szerző: Nagy-Luttenberger István, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.