A magyar állam működtetését az elkövetkező évtizedekben nem lehet rutinból megoldani, ehhez fineszre van szükség – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar oklevélátadó és doktoravató ünnepségén pénteken Budapesten.
Orbán Balázs köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: magyar tisztviselőnek lenni identitás.
Ez az identitás nem azt mondja meg, mit tudunk, hanem hogy mit tartunk érdemesnek, védendőnek, továbbadandónak.
Orbán Balázs fontosnak nevezte, hogy az állam működtetői időben felismerjék, „milyen világ jön felénk.” „Ha nem értjük meg a korszakot, amiben élünk, nem készítjük fel, akkor előfordulhat, hogy a világ aktuális erőpróbája túl nagy lesz a számunkra”– hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, a világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, „újraosztás zajlik”, aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része – sorolta.
A válasz nem a félelem, nem a sodródás, hanem a józan, higgadt felkészülés
– jelentette ki Orbán Balázs. Úgy folytatta: a történelem most „nemcsak kérdez, hanem vizsgáztat is, és az kap jelest, aki kimarad egy forrongó világ konfliktusaiból.”
A politikai igazgató rögzítette:
az állam működtetése előrelátást, felelősséget és erkölcsi tartás igényel.
Hangsúlyozta: Magyarország békéjét, biztonságát és jólétét akkor is meg kell őrizni, ha jön egy világégés. Szerinte ennek öt alapelve van. Az egyik, hogy legyünk kiszámíthatóak, de ne kiszolgáltatottak.

A külkapcsolatainkat a realizmus és a nemzeti érdek motiválja – tette hozzá. A második, hogy legyen erőnk, de ne mások ellen, hanem a magunk védelmére.
A harmadik elv, hogy készüljünk fel minden válságra
– sorolta Orbán Balázs, aki fontosnak nevezte azt is, hogy fektessünk a tudásba és az emberekbe, mert a legnagyobb erőforrás a közösség. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy Magyarország GDP-arányosan a legtöbbet költi a felsőoktatásra és a családtámogatásra az unión belül. Ötödik alapelvként a politikai igazgató azt emelte ki, hogy legyen hosszú távú, nemzedékeken átívelő stratégiája az országnak.
„Egy ország jövője múlik azon, sikerül-e továbbadnunk, hogy miért éri meg hinni, kötődni, szolgálni a hazát. Magyarország jövője immár önökön is múlik” – mondta a végzetteknek Orbán Balázs.