időjárás 9°C Szabina 2021. October 27.
logo

Biztonságos volt 2021 nyarán a Balaton

Gulyás J. Attila
2021.09.16. 18:45
Biztonságos volt 2021 nyarán a Balaton

Míg 2019-ről-2020-ra – elsősorban a pandémiának tulajdoníthatóan – 7 százalékkal esett vissza a balatoni üdülőtérségben a nyomozás-elrendelések száma, idén nyáron, amellett, hogy a múlt évinél lényegesen több volt a Balatonhoz érkező turista, 3 százalékkal kevesebb nyomozást kellett elrendelni – hangzott el szerdán a Balatoni Közbiztonsági Bizottság (BKB) Zalakaroson tartott, nem sajtónyilvános szezonértékelő tanácskozásán. 

A Balatont közrefogó négy megye, Veszprém, Somogy, Zala és Fejér megye rendőrkapitányságainak összefogásával tevékenykedő, rendőri vezetőkből álló testület – amelynek munkáját idén nyáron a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálta – biztonságosnak ítélte az üdülőkörzetben végzett rendőri munkát, és úgy látja: ugyanezt a belföldi turisták és a külföldi vendégek is érezhették. Megvalósult a fokozott rendőri jelenlét, ami a Balatonnál lakók és az itt nyaralók biztonságát szolgálta. 

A Keszthelyi Tv híradása szerint a szezonértékelő tanácskozáson többek közt arról is szó esett, hogy a Balatonnál történt 14 haláleset nem a fürdőzők által elkövetett szabálytalanságok, hanem rosszullét miatt következtek be. 

Sikeresnek ítélte a Balatonnál végzett rendőri munkát az ORFK rendészeti főigazgatója is. Kuczik János Zoltán a BKB szezonértékelő ülésén elhangzott hozzászólásában kiemelte, hogy az idei szezonban a nyaralókat kevesebb jogsértés érte, továbbá, hogy a nagy forgalom ellenére is csökkent a közúti balesetek száma. 

Ezek is érdekelhetik

Esküvője után halt meg egy fiatal milliárdos üzletasszony

origo.hu

Szanyi Tibor: Nem nagy sértés, ha egy minősített áruló árulózik

hirtv.hu

Leszoktam a tangákról, éljenek a nagyi bugyik!

she.life.hu

Szanyi Tibor: Nem nagy sértés, ha egy minősített áruló árulózik

hirtv.hu

Luxusnyaralásra utazott Gyurcsány Ferenc és felesége

hirtv.hu

Itt a bizonyíték, hogy Márki-Zay Péter a migráció híve - videó

origo.hu

Pánikfelvásárlás tombol a magyar benzinkutakon, rendkívüli figyelmeztetést tettek közzé

origo.hu

Pánikfelvásárlás tombol a magyar benzinkutakon, rendkívüli figyelmeztetést tettek közzé

origo.hu

Tordai Bence Varga Juditot zaklatta ahelyett, hogy az áldozatsegítéssel foglalkozott volna

magyarnemzet.hu

Nyíltan támogatja a baloldali kampányt a műtrágyakirály

magyarnemzet.hu

Tordai Bence Varga Juditot zaklatta ahelyett, hogy az áldozatsegítéssel foglalkozott volna

magyarnemzet.hu

Ezekben a vidéki városokban fejlesztik a repteret

vg.hu

Esküvője után halt meg egy fiatal milliárdos üzletasszony

origo.hu

Nyíltan támogatja a baloldali kampányt a műtrágyakirály

magyarnemzet.hu

Változhat a háziorvosi beavatkozások ára

vg.hu

Itt a bizonyíték, hogy Márki-Zay Péter a migráció híve - videó

origo.hu

Az immáron 21 éves Szoboszlai pimasz, győztes gólt szerzett

magyarnemzet.hu

Német turista találta meg Harrison Ford bankkártyáját