Szabó Tímea szervertámadást hazudhatott – kérdés, lemond-e

Nem tartja helyénvalónak, hogy „a magyar politika nettó hazudozásról szól”, ezért egy informátor az Origó szerkesztőségéhez is eljuttatott egy belső levelezést, melyből kiderül, hogy az előválasztást lebonyolító aktivisták és politikusok is tisztában voltak azzal, hogy az előválasztás informatikai rendszere azért omlott össze már az első napon, mert az nem megfelelően volt előkészítve. Vagyis a Gyurcsány-show felelősei képtelenek voltak normálisan megszervezni az előválasztást. A kiszivárgott belső levelezésből kiderül, ezzel Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely párttársa is tisztában volt, mégis azt hazudta a Facebookon, hogy „a Fidesz embereinek szervertámadása” áll a leállás mögött. Felmerül a kérdés: hazudott-e mást is a Párbeszéd az előválasztás során? Az Origo munkatársai megkérdezték azt is a Párbeszédtől, indul-e etikai vizsgálat Szabó Tímea ellen és maradhat-e társelnök és képviselő.

Forrás: Origo.hu2021. 09. 25. 13:27
SZAB Tmea
Budapest, 2019. június 17. Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselõje a miniszterelnökhöz intézett azonnali kérdése után az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. június 17-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán az Origó szerkesztőségének is eljuttattak több képernyőmentést, amelyek egy baloldali, „előválasztási" Facebook-csoportból származnak. Az informátor azt mondta, azért tartotta helyesnek ezt a lépést, mert nem tartja jónak, hogy „a magyar politika nettó hazudozásról szól" – számolt be róla az Origo.hu.

A csoportnak közel háromszáz tagja van: a Gyurcsány-show levezénylői, aktivisták, egykori választási megfigyelők és a Párbeszéd több tagja, köztük Szabó Tímea, a párt társelnöke.

A képernyőfotókból kiderül, hogy még a baloldali szavazók, sőt aktivisták sem hitték el, hogy az előválasztás első napján azért omlott volna össze az informatikai rendszer, mert terheléses támadás érte. Sőt, pontosan tudták, hogy az összeomlás a dilettáns informatikai fejlesztés eredménye.

Mint ismert, szeptember 18-án, szombaton reggel kezdődött a Gyurcsány-show legújabb felvonása, az „előválasztás”, fél 11-re azonban összeomlott az online szavazás informatikai rendszere, ezért később már személyesen sem lehetett szavazni, és végül két napba telt, mire helyre tudták állítani a rendszert és folytatódhatott a „voksolás”. 

Akkor az ellenzéki pártok eleinte összevissza nyilatkoztak arról, hogy a „nagy érdeklődést” nem bírta az informatikai háttér. Később azonban már terheléses támadásról kezdtek hazudozni, és egy közös nyilatkozatot is kiadtak, amiben arról írtak, hogy a hatalom emberei megijedtek, és a „karmelita kolostor urainak offenzíváját” emlegették.

Szabó Tímea, Karácsony Gergely párttársa Facebook-oldalán egyenesen „a Fidesz embereinek szervertámadásáról” írt.

A belső levelezésből azonban egyértelműen kiderül, mindez hazugság volt, és ezt Szabó Tímea is tudta.

Ahogy az egyik hozzászóló írja, 

Teljes káosz, pár embert tudtunk leszavaztatni 8 óta… Az idő 90%-ában szét van ro****va a rendszer. Ha a Fidesz ügynökei csinálták volna direkt így nekünk a cuccot, akkor sem lehetne sz*rabb.

Erre ráadásul egy szervező válaszol, egyértelműen beismerve, hogy ők a felelősök: 

Nem győzünk elnézést kérni. Nagyon gáz.

Egy másik kommentelő is egyértelműen a szervezőt, az aHang nevű Soros-szervezetet teszi felelőssé. Mint írja:

…Sz*r az egész, igazán köszönhetjük az ahang informatikusainak…

Az egyik hozzászóló pedig arra az álhíre, hogy „a Fidesz részéről terheléses támadás történt”, azt írta: 

Ne már, ez ciki, be kell vallani, hogy lefagyott.

De más is kínosnak találta a „túlterheléses támadásos” magyarázkodást, mint írta: 

Kajak ezt hazudjuk?

A levelezésből tehát egyértelműen kiderül, hogy Szabó Tímea hazudott a választóknak, amikor „a Fidesz embereinek szervertámadásáról" és „a hatalom demokrácia elleni támadásáról" vizionált a Facebook-oldalán.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy hazudott-e mást is a Párbeszéd az előválasztás során. 

Ezzel kapcsolatban az Origó a Párbeszéd sajtóosztályához fordult. Szerették volna azt is megtudni, hogy Szabó Tímea bocsánatot kér-e hazugságáért és hogy indítanak-e ellene etikai vizsgálatot, valamint hogy ezek után is maradhat-e a párt képviselője és hazudott-e másban is a párt. Az eredeti cikkből kiderül, hogy eddig nem kaptak választ.

(A borítóképen Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke. Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.