időjárás -1°C Timót 2022. January 24.
logo

Baloldali alkotmányos puccs: instabilitást jósol Medgyessy Péter

Forrás: atv.hu
2021.11.29. 21:53 2021.11.30. 07:02
Baloldali alkotmányos puccs: instabilitást jósol Medgyessy Péter

A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy a baloldalnak nem azt kellene bizonygatnia, hogy tudnak feles többséggel alkotmányt módosítani, hanem azt, hogy jól fognak kormányozni – olvasható az Atv.hu oldalán.

Lehet egy nagy érték is, hogy valaki kívülről jön, mert hozhat olyan szavazókat, akik nem a hagyományos jobb- vagy baloldali szavazók, hanem ingadozók, és úgy látják, hogy megbízhatóbb válaszokat kaphatnak a kérdésekre, amikre régóta keresik a választ

– válaszolta Medgyessy Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egon kérdésére, miszerint lát-e hasonlóságot Márki-Zay Péter helyzete és az ő egykori saját helyzete között. A volt miniszterelnök szerint annak, hogy valaki kívülről jön, hátránya is van, méghozzá az, hogy nincs mögötte frakció. Úgy véli, ő jobb helyzetben volt, mert legalább ideig-óráig voltak mögötte frakciók – derül ki a cikkből.

Mint mondta, Márki-Zaynak elsősorban arra kell építenie, hogy állandó egyeztetéssel, tárgyalásokkal és éberséggel figyelje, hogy mi történik körülötte. Úgy gondolja, korábban ő nem volt elég éber.

Medgyessynek nagyon nem tetszik az, hogy ha valaki úgy gondolkodik, hogy ugyanazokat a bűnöket, amiket korábban elítéltek, úgy gondolják, elkövethetik, mert jobbak, mint a többiek, szerinte ezt nem lehet – mondta azzal kapcsolatban, hogy feles többséggel módosítaná a baloldal az alkotmányt. Megjegyezte, hogy ez a jogelvekkel és a politikai normalitással is ellentétes. Azt gondolja, ha ez bekövetkezik, teljes instabilitás jön az országra.

A baloldalnak nem azt kellene bizonygatni, hogy tudják módosítani az alkotmányt, hanem azt, hogy jól fognak tudni kormányozni. Azokkal kellene foglalkozniuk, ami az embereknek fontos: például az élelmiszerárakkal vagy az egészségügy tehermentesítésével.

Azzal folytatta, ha ezekben sikerül jól bizonyítania a baloldalnak, akkor jön kemény két év, ahol bizonyítani kell azt, hogy ténylegesen jól kormányoznak, majd ki kell írni egy új választást.

Ha tudták bizonyítani, hogy hitelesek,  jól csinálják, eredményesek (...), akkor szembe lehet nézni azzal, hogy kérünk egy felhatalmazást arra, hogy csináljunk egy olyan alkotmányt, ami időtálló, és amelyik tényleg hozza azokat a demokratikus elveket, amikre szüksége van ennek az országnak

– fogalmazott a műsorban. Hozzátette, hogy ez nagyon kockázatos, mert ha nem jól kormányoztak, akkor az a többségük sem lesz meg, mint előtte, viszont ha jól csinálták, akkor kétharmaduk is lehet.

Még mindig úgy gondolja, hogy kormányváltásra van szükség, akkor is, ha jól vezették volna az országot a fideszesek, mert három ciklusnál nem lehet többet csinálni úgy, hogy ne sérüljenek a demokrácia bizonyos elemei – írják.

Azt viszont nem gondolja, hogy mindent ki kell dobni, amit a Fidesz csinált, mert vannak dolgok, amiket jól csináltak, például a migrációs kérdések.

Miközben a lelkem fáj, hogy a migránsokkal hogyan bánik , azt kell, hogy mondjam: annak a miniszterelnöknek, aki Magyarországot vezeti, az a dolga, hogy a magyar népet szolgálja

– fejtette ki. Mint mondta, ahhoz, hogy a Fidesz kormányzásából a jó dolgokat megtartsák, „felülemelkedettebb társaságra lenne szükség”.

Gyurcsány a legerősebb, de Márki-Zaynak erős a karizmája

Gyurcsány Ferenc Medgyessy Péter mellett lett miniszter. Akkor úgy látta, benne sok fantázia van, az élet egy részét ennek igazolta, a másik részét viszont morális okok miatt nem mondja el, amiről úgy gondolja, hogy nem volt szerencsés.

Ez kicsit több, mint a kettőnk története, mert a szocialista párt szétesése nem kis mértékben belső tehetetlenség mellett azért is történt, mert volt valaki, aki kívülről szántszándékkal akarta ezt bomlasztani

– fogalmazott.

Szerinte Gyurcsány a legerősebb a baloldali csapatban, abban viszont nem biztos, hogy ő vezeti a baloldalt, mert véleménye szerint Márki-Zaynak erős karizmája van ahhoz, hogy tudjon irányt adni a politikának.

Nem hiszi, hogy Bajnai tudja használni a befolyását

Kedden reggel újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra az Anonymus-maszkos alak, az Index cikke szerint ezen Bajnai Gordon hallható. A volt miniszterelnök a felvétel szerint arról beszél Gansperger Gyula és a Városháza után érdeklődő potenciális vevő társaságában, hogy sok a cápa a fővárost vezető baloldali koalícióban, akik amint kiszagolnak egy üzletet, egyből közvetítőként szeretnének benne részt venni – áll az Atv.hu cikkében.

Ezzel kapcsolatban Medgyessy Péter azt mondta: a technika csodákra képes. Azt, hogy ott volt, azt nem lehet eltagadni, szerinte ez adott esetben nem baj, de nem a legszerencsésebb. Arra a kérdésre, hogy egy volt miniszterelnök mit tud ma elintézni Magyarországon, azt válaszolta:

Egy ellenzéki, ma azért elég erősen a kritika tárgyát képező volt miniszterelnök, mint a Bajnai, nem nagyon tud elintézni semmit sem. Érvei lehetnek, okos fiú, összerakhatja, hogy mi miért jó és miért nem jó. De hogy a befolyását tudja használni, azt nem hiszem

– mondta a volt miniszterelnök.

A videót IDE KATTINTVA nézheti meg!

Borítókép: Képernyőkép (Forrás: Atv.hu)