Azóta Tóth kétszer is győzni tudott egyéniben az általános választáson, ám közben a zuglói önkormányzatra is rátelepedett, s az ő akarata érvényesül a fontosabb kérdésekben. Ebből nem is csinál titkot, hiszen rendszeresen részt vesz a testületi üléseken, s van, hogy egy-egy ügy kapcsán jelentkező lakossági csoporttal is ő tárgyal. De Tóthnak az önkormányzatban is folytatott hatalmaskodásától több alkalommal beszámoltak a testület képviselői is, egy kiszivárgott felvételen pedig Karácsony Gergely – még a kerület polgármestereként – szintén arról beszélt, hogy Tóth kezében futnak össze a szálak a kerület ügyeivel kapcsolatban.
Zuglóban elásnak
Karácsony egyebek mellett azt ecsetelte beszélgetőpartnerének, hogy hatalmi kérdésekben nem ő dönt, a helyi szocialisták gyakorlatilag szétlopják az önkormányzatot, Tóth Csabával pedig erősen elmérgesedtek a konfliktusai, s utóbbi még a családját is megfenyegette. Arra a kérdésre, hogy ha nem sikerülne megnyernie a főpolgármesteri széket, akkor visszamenne-e Zuglóba, Karácsony azt válaszolta, hogy „akkor engem elásnak”.
Utóbbi kifejezés kapcsán Várnai László, egy helyi civil szervezet képviselője Sápi Attila MSZP-s képviselő eltűnésére emlékeztetett. Egy bejegyzésében azt írta, hogy „Sápi Tóth bizalmi embereként tudott eleget ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, mintsem hogy beszéljen”.
Emlékeztetőül: Sápi Attila 2016-ban tűnt el, meglehetősen rejtélyes körülmények között, vagyis amikor a zuglói parkolási botrány egyes részletei nyilvánosságra kerültek, és a sajtó is elkezdett a korrupciógyanús ügyletekkel foglalkozni. Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője a Tóth Csabával tavaly tavasszal készített interjú során egyenesen azt a kérdést szegezte a honatyának, hogy „megölted vagy megöletted Sápi Attilát?”, amelyre Tóth méltatlankodással válaszolt, az adás azután pedig kijelentette, hogy feljelenti az újságírót.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!