Lehull a lepel, felpörög a titokzatos kampányfinanszírozás
2021. augusztus elejétől aztán egyre inkább kiderült, hogy a 99 Mozgalom valójában a Karácsony-kampány eszköze. Ekkor kezdték meg az egészen október közepéig tartó óriásplakát-hadjáratukat, amelyet a mozgalom mögött álló egyesület finanszírozott ismeretlen forrásokból. Karácsony kezdetben a saját „Fudan-népszavazását” propagálta ily módon, majd az előválasztási kampányban is tovább hirdettette magát. Amikor szeptember közepén a Soros György által finanszírozott Project Syndicate nevű portálon publikált egy írást, ismét felmerült a kérdés, hogy kik lehetnek a Karácsony mozgalma mögötti titokzatos adományozók, de továbbra sem születtek konkrét válaszok az ügyben.
Végül a főpolgármester a baloldali előválasztás második fordulójában csak a második helyen végzett, és vita indult arról, hogy ő vagy a harmadik helyezett, Márki-Zay Péter lépjen vissza a másik javára. Utóbbi kettejük vitájában témává is tette Karácsony kampányköltéseit, és október 7-én kijelentette, hogy tudomása szerint Karácsony Gergely 500 millió forintból kampányolt. Közben az is kiderült, hogy a főpolgármester Facebook-költései magasabbak voltak, mint a másik négy miniszterelnök-jelölté együttvéve. Ekkoriban több napig tartotta magát a hír, hogy Karácsony Gergely nem fog visszalépni a baloldali előválasztás második fordulójától, és egy, a balliberális Szabad Európa nevet viselő portál által – név nélkül – megszólaltatott szakértő szerint ezt lényegében a főpolgármester finanszírozói nem engedték meg.
Karácsony Gergely végül visszalépett a hódmezővásárhelyi polgármester javára, amelyet követően lemondott a kampányfőnöke. A DK-s Nyugati Fény úgy értelmezte Gál J. Zoltán távozását, hogy „nyilván összefüggésben azzal, hogy közel 500 millió forintot költöttek a kampányra”. Karácsony Gergely tagadta, hogy 500 millió forintot költöttek volna a kampányára, de a pontos összeget nem ismertette.
Az biztos, hogy több száz milliós összegről volt szó
A Mandiner is készített ekkoriban egy összesítést arról, hogy mennyit hirdettek el a főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampányára. Egyrészt a Facebook-hirdetéstárból kinyertek pár kézzelfogható összeget, hogy Karácsony facebookos profiljára ki mennyit költött 2019 áprilisa óta: a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület 104 518 386 forintot, a Mindenki Budapestért Egyesület 15 142 988 forintot, Budapest Főváros Önkormányzata 2 600 930 forintot, a Párbeszéd Magyarországért pedig 22 172 971 forintot szánt az oldalra. Ez összességében 144 477 818 forint, amelyből csak a kormányfőjelölti kampányra ment 114 millió – ehhez jön a Google-ön (YouTube-on) elköltött 26 millió, összesen körülbelül 171 millió forint. Voltak aztán óriásplakátok, poszterek, személyes mozgósítás, nyomda, logisztika – mindezt összességében a Mandiner is minimum 300 millió forintra becsülte.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!