„A tárogatónak szólnia kell”

Szekszárdi otthonában fogad minket Bognár Cecil tárogatóművész, a Magyar Kultúra Lovagja. Fáradhatatlan közösségformáló ember, aki tanít, kulturális programokat szervez. A vele töltött pár óra alatt többek között kiderült, mekkora jelentősége van egy hangszernek egy nép életében.

20221205 Szekszárd Bognár Cecil tárogatóművész Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

A kuruc kor és a tárogató
– Már befejeztem a pályafutásomat a bonyhádi evangélikus gimnáziumban, de még elvittem a gyerekeket Lakitelekre, a Rákóczi-szabadságharcról szóló iskolák közötti vetélkedőre. Ott volt egy nagy traumám: egyszer csak felteszi a kérdést a játékvezető, hogy „Mi volt a kurucok hangszere?”. Kőszegtől Nyíregyházáig, huszonnégy iskola vett részt a vetélkedőn, de senki nem tudta a választ – elevenítette fel a tárogatóval való kapcsolatának kezdetét Bognár Cecil. Hozzátette: nincs is benne az énekkönyvünkben, hogy tárogatót fújtak a kurucok. És rettegtek tőle a labancok! Tucatszámra égették el máglyán, miután véget értek a harcok, ugyanis nem volt szabad őket megfújni. Ez egy veszélyes hangszer volt! A hangja nagyon éles, ezért messzire szállt. Amikor a kurucok látták, hogy jönnek a labancok, az egyik katona a több kilométerre lévő társának tudott jelezni vele. Ez nagyban hozzásegítette, hogy egy ideig győzedelmesek a csatákat vívtak a kurucok.

Fotó: Mirkó István

A korábban említett lakitelki verseny után a művész megtalálta édesapja tárogatóját a szekrény aljában. Innentől kezdve nem volt megállás. – Ne szégyellje az énektanár se e bűnös hangszert bemutatni a gyerekeknek! – hangsúlyozta Bognár Cecil. Elmondta azt is: a kuruc kor egyik híres hadvezérének, Béri Balogh Ádámnak az emlékfáját is felújították pár hónapja Szekszárdon, amelyet még 1931-ben állított az Augusz család, amely leszármazottja a hadvezérnek. Érdemes megemlíteni, hogy Béri Balogh Ádám brigadéros sokfelé harcolt a Rákóczi-szabadságharc alatt és sokfelé létesítettek emlékhelyet a tiszteletére. Ugyanakkor a szekszárdi nem volt méltó egy ilyen jeles történelmi személyiséghez, ezért Bognár Cecil széles körű összefogással felújíttatta az emlékhelyet. – Korábban voltam a decsi faluház igazgatója is: itt egy sajátos néprajzi területtel is megismerkedtem, a Sárközzel és az itt élő emberekkel, akik híven őrzik, ősi, gazdagon megáldott kultúrájukat. 

Büszke rá, hogy unokája, dédunokája is színpadon ropja a térség sokszínű táncait. Emellett tagja az Alisca Borrendnek, a Rákóczi Szövetségnek, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesületnek és a harmincéves Rákóczi Tárogató Szövetségnek is. A karácsonyi ünnepkör színes forgatagában, számos helyen hirdette hangszereivel a várakozás, advent örömeit annak igazi értelmét. – Nem a jó tündért akarom eljátszani, hanem megmutatni azt az embert, aki vagyok – zárta gondolatait a művész. 

Találkozásunk végén felhívta Bognár Cecil a figyelmünket Babits Mihály, Szekszárd szülöttének versére, amely a szülőföld és a hazaszeretet ékes példája: „Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat! / Áll a régi ház még, zöld zsalúja / mögött halkul anyám mélabúja: /ősz hajú, de gyermekarcú bánat. /Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat! / Itt a szoba, melyben megszülettem, / melyet szemem legelőször látott; / itt a kert, amelyben építettem/ homokból az első palotákat. / Amit én emeltem, mind homok volt: /de nagyapám háza bizton áll még / s éveimből, e fojtó romokból / hogy révébe meneküljek, vár még. //” (Babits Mihály: Hazám!)