– „Ami most Ukrajnában történik, az egy nagypéntek. Egy véres nagypéntek, ahol az életet, a békét, a szeretetet ugyanúgy keresztre feszítik, megölik, mint annak idején.” Ezt nyilatkozta lapunknak pünkösd előtt adott interjújában. Akkor abban reménykedtünk, hogy a háború hamarosan befejeződik, de még mindig tart. Mit gondol erről?
– Nem vagyok háborús szakértő, békeszakértő szeretnék lenni, de sokan azt mondják, hogy ez a háború nem Ukrajnában kezdődött, és nem is ott fog véget érni. A mi Urunk, Jézus Krisztus nem foglalkozott a háborúkkal és a politikai kérdésekkel, mert tisztában volt azzal, hogy az embereket belülről kell megváltoztatni, és nem a külső körülmények fogják ezt előidézni. Mi is csak reménykedhetünk abban, hogy előbb-utóbb eljön az áldott béke.
– Hogy lehet ön szerint a kárpátaljai magyarokat lelkileg segíteni ebben a helyzetben?
– A kárpátaljai magyar pedagógusok arra kértek, hogy tartsak nekik előadást, és celebráltunk egy közös szentmisét is Beregszászon, emellett az ottani árvaháznak is vittünk egy kis ajándékot. Nagyon sokszor csak az, hogy részvéttel vagyunk egymás iránt vagy meglátogatjuk a másikat, többet jelent, mint az anyagi segítség. Ilyenkor egyszerűen csak jó együtt lenni, meghallgatni a másik gondját, baját. Nagycsütörtökön a Mennyei Atya sem vette el Krisztustól a világ megváltásának feladatát, hiszen másnap Jézust keresztre feszítették, de támogatta. Mi sem tudjuk elvenni mások keresztjét, az ukrán konfliktust sem tudjuk megoldani, de a jelenlétünkkel, a figyelmünkkel meg tudjuk erősíteni a másikat a kitartásban, a reményben és a bizalomban.
– Korábban azt is mondta, hogy nem a világ végére kell készülnünk, hanem a feltámadásra és az újrakezdésre. Mi adhat reményt a világnak most, a gazdasági válság közepette?
– Kétezer évvel ezelőtt is biztosan számtalan probléma volt, a Jóisten viszont megtestesült, vagyis közénk jött. Sorsközösséget vállalt Máriával, Józseffel, a pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel, tehát velünk, az emberiséggel. Egyetlen parancsot kaptunk Istentől: a szeretet parancsát. Gondolkodtam, mit tehetek én, és arra jutottam, hogy én is „megtestesülök”, kárpátaljai testvéreink közé megyek, jelen vagyok. Ugyanezt csinálom az árva gyerekekkel is: az elhunyt édesanyjukat vagy édesapjukat nem tudom visszaadni, de valamilyen módon jelenvalóvá válok számukra. A lelkünk mélyén mindannyian arra vágyunk, hogy egymás számára megtestesüljünk, ahogy akár egy lány vágyik arra, hogy szerelme egy fiúban testet öltsön. Ugyanígy egy tanárnak is az osztálytermen kívül kell hagynia a problémáit, és meg kell testesülnie a diákoknak azzal, hogy nagyszerű órákat tart. Jézus gyönyörű példát adott karácsonnyal. Ha kérhetnék valamit a nemzetem karácsonyfája alá, akkor az az lenne, hogy a férjek testesüljenek meg a feleségük számára, ahogy a feleségek is a férjük és a gyermekeik számára. Ugyanígy az orvos a kórházban, a pap az oltárnál és mindenki más a maga feladatában, mert ha mindenki ott, ahol van, félre tudná tenni a gondjait, biztosan szebb világunk lenne.