– „Ami most Ukrajnában történik, az egy nagypéntek. Egy véres nagypéntek, ahol az életet, a békét, a szeretetet ugyanúgy keresztre feszítik, megölik, mint annak idején.” Ezt nyilatkozta lapunknak pünkösd előtt adott interjújában. Akkor abban reménykedtünk, hogy a háború hamarosan befejeződik, de még mindig tart. Mit gondol erről?
– Nem vagyok háborús szakértő, békeszakértő szeretnék lenni, de sokan azt mondják, hogy ez a háború nem Ukrajnában kezdődött, és nem is ott fog véget érni. A mi Urunk, Jézus Krisztus nem foglalkozott a háborúkkal és a politikai kérdésekkel, mert tisztában volt azzal, hogy az embereket belülről kell megváltoztatni, és nem a külső körülmények fogják ezt előidézni. Mi is csak reménykedhetünk abban, hogy előbb-utóbb eljön az áldott béke.
– Hogy lehet ön szerint a kárpátaljai magyarokat lelkileg segíteni ebben a helyzetben?
– A kárpátaljai magyar pedagógusok arra kértek, hogy tartsak nekik előadást, és celebráltunk egy közös szentmisét is Beregszászon, emellett az ottani árvaháznak is vittünk egy kis ajándékot. Nagyon sokszor csak az, hogy részvéttel vagyunk egymás iránt vagy meglátogatjuk a másikat, többet jelent, mint az anyagi segítség. Ilyenkor egyszerűen csak jó együtt lenni, meghallgatni a másik gondját, baját. Nagycsütörtökön a Mennyei Atya sem vette el Krisztustól a világ megváltásának feladatát, hiszen másnap Jézust keresztre feszítették, de támogatta. Mi sem tudjuk elvenni mások keresztjét, az ukrán konfliktust sem tudjuk megoldani, de a jelenlétünkkel, a figyelmünkkel meg tudjuk erősíteni a másikat a kitartásban, a reményben és a bizalomban.
– Korábban azt is mondta, hogy nem a világ végére kell készülnünk, hanem a feltámadásra és az újrakezdésre. Mi adhat reményt a világnak most, a gazdasági válság közepette?
– Kétezer évvel ezelőtt is biztosan számtalan probléma volt, a Jóisten viszont megtestesült, vagyis közénk jött. Sorsközösséget vállalt Máriával, Józseffel, a pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel, tehát velünk, az emberiséggel. Egyetlen parancsot kaptunk Istentől: a szeretet parancsát. Gondolkodtam, mit tehetek én, és arra jutottam, hogy én is „megtestesülök”, kárpátaljai testvéreink közé megyek, jelen vagyok. Ugyanezt csinálom az árva gyerekekkel is: az elhunyt édesanyjukat vagy édesapjukat nem tudom visszaadni, de valamilyen módon jelenvalóvá válok számukra. A lelkünk mélyén mindannyian arra vágyunk, hogy egymás számára megtestesüljünk, ahogy akár egy lány vágyik arra, hogy szerelme egy fiúban testet öltsön. Ugyanígy egy tanárnak is az osztálytermen kívül kell hagynia a problémáit, és meg kell testesülnie a diákoknak azzal, hogy nagyszerű órákat tart. Jézus gyönyörű példát adott karácsonnyal. Ha kérhetnék valamit a nemzetem karácsonyfája alá, akkor az az lenne, hogy a férjek testesüljenek meg a feleségük számára, ahogy a feleségek is a férjük és a gyermekeik számára. Ugyanígy az orvos a kórházban, a pap az oltárnál és mindenki más a maga feladatában, mert ha mindenki ott, ahol van, félre tudná tenni a gondjait, biztosan szebb világunk lenne.
– Említette a pedagógusokat. Ön szerint helyes, ha a demonstrációkba a diákokat is bevonják?
– A Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvaházaiban élő fiatalokat sohasem tájékoztatom arról, milyen gondokkal, problémákkal küzdök, mert úgy gondolom, hogy a gyermek olyan, mint a házban a kimenő biztosíték. Ezt egy magyar ember találta fel, és ha valahol zárlat van, a beépített vékony szál kiég, akkor pedig már nincs feszültség. Tehát mindig a gyermek a legsérülékenyebb, ezért a feszültségeket soha nem terheltem rájuk. Úgy gondolom, hogy ha a gyermek zaklatott állapotban van, biztosan nem fog szorzótáblával foglalkozni vagy elmélyülni egy irodalmi műben, mert feszült. Amikor hozzánk bekerül egy gyermek, az a legfontosabb, hogy megnyugtassuk. Ha viszont fél, ideges és szorong, nem lesz képes sem tanulni, sem más feladatra összpontosítani. Éppen ezért az a véleményem, hogy a társadalmat most hűteni kellene. Biztos, hogy vannak problémák, de idegesen, kapkodva ezek csak nagyobbak lesznek. Azt javaslom mindenkinek, menjen el egy templomba, és imádkozzon azért, hogy átlássa, hogyan lehet jobban megoldani egy-egy problémát. Gondoljunk arra, hogy azokat a dolgokat, amelyekért 1848–49-ben a vérüket ontották a forradalmárok, 1867-ben már tárgyalóasztalnál oldották meg, és megszületett a kiegyezés. Erre a párbeszédre lenne szükség Ukrajnában és a magyar pedagógusok esetében is, mert erőszakkal semmit nem lehet megoldani. Emellett fontos az is, hogy a fiatalok 18 éves korukig nem szavazhatnak, tehát a törvény ilyen formában is megvédi őket a politikától. Ezt pedig mindenkinek tiszteletben kellene tartania.
– Ezen a télen – amikor esetleg kevesebb étel lesz az ünnepi asztalon vagy hidegebb lesz a lakásban – mi vagy ki segíthet azoknak, akiknek senki nem „testesül meg”?
– A mai társadalomban élő emberek rászoktak arra, hogy valaki mástól várják el a problémáik megoldását. Én viszont arra nevelem a gyermekeket, hogy ne másokra várjanak, mert az ember sokkal találékonyabb ennél. Mindenkinek saját magának kell a saját életét megélnie.
– Ha kívánhatna valamit, mi lenne az, aminek legjobban örülne?
– Isten nem magányos harcos. Jézus is közösséget épített, hisz bár egyedül is taníthatott volna, mégis kiválasztotta az apostolokat, és amikor feltámadt, mehetett volna ő maga, de Mária Magdolnát küldte a tanítványokhoz. Ezért a gyermekekkel mindig levelet írunk az angyalnak, aki majd közvetíti a kéréseinket a Mennyei Atyának. Én kértem egy olyan kis kápolnát, ahol a gyermekekkel és a hozzánk érkezőkkel is leülhetünk imádkozni. Mivel a kápolna épül, arra biztatok mindenkit, hogy jöjjenek velünk engesztelni a világ békéjéért, nyugalmáért. A Kárpát-medencében ugyanis szükség lenne egy olyan közösségre, amelyik folyamatosan az oltáriszentség előtt imádkozik. Remélem, lesznek olyanok, akik egy hetet vagy akár egy hónapot is arra áldoznak, hogy az imádság iskolájában elcsendesedjenek, és a békéért egy szál gyertyát gyújtsanak. Mivel Romániában az árvaházak létszámát igyekeznek a minimálisra csökkenteni, így a korábbi 3500-hoz képest most nálunk is csak 750 gyermek él, ezért vannak üresen álló lakásaink. Mivel a mentőcsónakokat sem adják el vagy semmisítik meg, amikor süt a nap, hanem megőrzik, ezért lehetnének ezek a mentőcsónakok. Úgy gondolom, ha lehet nyolc órában dolgozni, miért ne lehetne napi nyolc órában imádkozni is. A Szentírás olvasásába, a rózsafüzér elmondásába vagy a szentmisébe pedig akár távolról is be lehetne kapcsolódni a kamera segítségével. Biztos vagyok abban, hogy jót tenne a világnak, ha lenne egy ilyen „lelkierőmű”.
– Hogyan telnek Déván az ünnepek?
– Néhány évvel ezelőtt azt mondtam a gyermekeknek, hogy szeretném őket megajándékozni a jó cselekedet örömével, mert hasznosabb élményt kapni, mint bármi mást. Dévától nem messze van egy börtön, ahol közel háromszáz női fogvatartott él, és érdeklődtem, hogy a gyermekekkel meglátogathatjuk-e őket. Mindenki készített egy-egy ajándékcsomagot, a gyermekek karácsonyi dalokat énekeltek, és én is mondtam néhány szót. Amikor a börtönben lévők megkapták az ajándékokat, mindegyik sírt, de még a börtönparancsnok is elfordult, és törölgette a szemét. Az is lehet tehát ajándék, hogy segítem a gyermeket megtapasztalni, hogyan lehet jónak lenni, szeretni és irgalmasságot gyakorolni. A hajléktalanoknak is mindig szoktunk süteményt és kávét vinni, sőt el is beszélgetünk velük, hogy érezzék, törődnek velük is. Azért fontosak az ilyen megható élmények, mert ezek egy életre megmaradnak, és bárhova is sodródnak felnőtt korukban ezek a gyermekek, eszükbe fog jutni, hogy jónak lenni jó.
– Ön szerint mit tehetünk azért, hogy mi magunk legyünk az ajándék mások számára?
– Jézus nem azt kéri, hogy a vágyakat és az ambíciókat öljük ki magunkból. Inkább azt mondja, hogy ha szeretnél értékessé válni, elérni, hogy az emberek felnézzenek rád, megmutatom az utat: legyél mindenkinek a szolgája. A szeretet találékony, tehát ha odafigyelünk egymásra, magunktól is kitaláljuk, mire van a másiknak szüksége és mi a szeretetnyelve. A baj abból adódik, amikor úgy szeretjük egymást, ahogy mi szeretnénk, ha szeretnének.
– Mit kíván Csaba atya a jövő évre?
– Nagyon egyetértek Novák Katalin köztársasági elnök asszonnyal abban, hogy ha 2022 a háború éve volt, akkor 2023 legyen a béke éve.
Borítókép: Böjte Csaba ferences szerzetes (Fotó: Magyar Kurír)
