Potápi: A közös sportolás a nemzeti összetartozás érzésének megerősítését eredményezi

Kezdetét vette a kilencedik Egy vérből vagyunk elnevezésű jótékonysági futás.

Magyar Nemzet
2023. 06. 30. 12:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyergyószárhegyi célba érkezést követően pedig kezdetét veszi az Egy vérből vagyunk gyerekfesztivál, ahol több száz, a környék gyermekotthonaiban élő gyermeknek fognak programokat szervezni. 

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub és az Arbor Vállalkozók Szövetsége által támogatott rendezvényen a sportprogramok mellett néptánc, kézműves foglalkozások, lovasbajnok-bemutató és hagyományőrző íjászat is lesz, valamint sor kerül a 4Street zenekar koncertjére, a fesztivál pedig Böjte Csaba atya szentmiséjével zárul

 – ismertette a szervező. A gyerekfesztiválon továbbá részt vesz Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke is, aki 2015-től kezdve minden egyes Egy vérből vagyunk eseményen jelen van. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár pedig szintén támogatója és fontos résztvevője a kezdeményezésnek, így idén is a futókkal együtt rajtol el.

Borítókép: Potápi Árpád János és Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója. (Forrás: MTI/Ujvári Sándor)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.