időjárás 4°C Stefánia 2023. november 28.
logo

Botrány a Katonában: bűncselekmény lehet a Gyurcsány-pártnak adott kedvezmény

György László: Fenntarthatóság és versenyképesség kéz a kézben jár

Magyar Nemzet
2023.09.23. 18:51 2023.09.23. 19:01
György László: Fenntarthatóság és versenyképesség kéz a kézben jár

„A fenntarthatóság és a versenyképesség kéz a kézben jár” – írta György László hivatalos közösségi oldalán, majd hozzátette: „Hiszen a versenyképesség nem más, mint a jóllét fenntartható növelésének a képessége.” 

A kormánybiztos úgy fogalmazott: „Biztos vagyok benne, hogy a Makronóm Intézet Harmonikus Növekedési Indexére (HNI) öt-nyolc éven belül a fenntarthatóság és versenyképesség legfontosabb nemzetközi mérőszámaként fogunk tekinteni, méghozzá azért, mert a fennhatóság összes dimenzióját magában foglalja: gazdasági, pénzügyi, munka- és tudásalapúság, társadalmi, környezeti, demográfiai. Továbbá a fenntarthatóságot objektív mérőszámokkal méri.” Erről beszélt Magyarország kormánybiztosa az idei közgazdász-vándorgyűlésen, ahol szavai szerint mindig megtiszteltetés előadni.

György László bejegyzésében megköszönte a meghívást Hegedűs Évának, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkárának és Végh Rihárdnak, az MKT fenntarthatósági szakosztály elnökének.

Borítókép forrása: György László hivatalos közösségi oldala

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.