– A budapesti főpolgármester nem csak Budapest főpolgármestere. Nemcsak az országban fontos pozíció ez, hanem azon kívül is, a nemzetközi közéletben. Annak idején a munkaidőm harminc-negyven százalékában angolul vagy németül beszéltem – fogalmazott a Hírklikknek adott interjúban Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere. Mint mondta, konferenciákon vett részt, előadásokat tartott (például Washingtonban és az ENSZ-ben is), Brüsszelben tárgyalt sok tucatszor, ahogy a Világbankkal is tanácskozott.
Karácsony Gergely önjelölt tanácsadójává lépett elő Demszky Gábor
Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere egy interjúban arról beszélt, hogy egy tiszta, korrupciómentes főváros áll szemben a kormánnyal. A valóság azonban ettől távol áll, amit Karácsony Gergely kampányfinanszírozási botránya is bizonyít.

Demszky véleménye szerint van egy tiszta, korrupciómentes főváros, amelyet ez a rezsim minden áron tönkre akar tenni, de nem sikerül neki. – Ennek a vezetője az ellenpontja ennek a rendszernek, de nem pártpolitikusként, hanem főpolgármesterként. Ha lenne ehhez elegendő karizma, program, tehetség és kabinet, akkor Budapest vezetője természetes kihívója lehetne Orbán Viktornak és a rezsimnek – tette hozzá.
Megjegyzendő, hogy Karácsony Gergely híján van azoknak a képességeknek, amiket Demszky felvázolt. Egyrészt önállóan nem tudja megoldani a nemzetközi diplomáciai tárgyalásokat a hiányos angol nyelvtudása miatt.
Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Karácsonynak nincs államilag elismert nyelvvizsgája, mindössze lektorátusi igazolása van, az viszont nem feleltethető meg egy klasszikus középfokú bizonyítványnak, amit az egyetemek szabályzatai kimeneti követelményként előírnak.
Másrészt az sem felel meg a valóságnak, hogy a főváros korrupciómentes lenne. Nemrég az Átlátszó számolt be róla, hogy Soros György amerikai spekuláns 2016 és 2021 között több mint tízmilliárd forinttal támogatta magyarországi hálózatát. A vizsgált periódusban a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OFS) a legtöbb pénzzel Budapest Főváros Önkormányzatát támogatta, 2020-ban több mint 3,3 millió dollárral, átszámítva több mint egymilliárd forinttal.
További Belföld híreink
A főpolgármester 2021–2022-ben pedig több mint félmilliárd forintot kapott máig ismeretlen forrásból, döntő részben euróban és fontban a végül elbukott kampányára. Karácsony azt állítja, hogy gyűjtőládákban, mikroadományok formájában érkezett a pénz, ezt viszont eddig semmivel nem bizonyította.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég egy Kormányinfón lapunk kérdésére leszögezte:
Karácsonyéknak el kell számolniuk azzal, hogy mire költötték ezeket a pénzeket.
Borítókép: Demszky Gábor és Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Akcióba lendült a keszthelyi baloldali önkormányzat, politikai témájú képeket állítottak ki a templom elé
Keszthely országgyűlési képviselője szerint lett volna máshol is hely a kiállításnak.

Úgy tűnik, betelt a pohár a tiszásoknál, Magyar Péter legújabb magyarázkodása akasztotta ki őket
Magyar Péterék online közösségépítő csapatot szerveztek a Discordon, amivel a Harcosok Klubját próbálták volna ellensúlyozni.

Durva karambol, teljes útzár az M5-ösön
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

Magyar Péterék lelőtték a Discord-szervert, ahol a tiszások lázadoztak + videó
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen

Ezektől a női ruháktól szó szerint rosszul vannak a pasik, fel ne vedd őket

Célpont – Tovább dagadt az Aranyosi-botrány + videó

Így még senki sem házasodott: Jeff Bezos esküvője átlép minden határt

Az Amerikai Egyesült Államok megtámadta Iránt + videó

Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet

Unalmas, amit az apja csinált, inkább pofonokat oszt olimpiai bajnokunk fia

Amerikai támadás Iránban – Kövesse nálunk a legfrissebb híreket!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Akcióba lendült a keszthelyi baloldali önkormányzat, politikai témájú képeket állítottak ki a templom elé
Keszthely országgyűlési képviselője szerint lett volna máshol is hely a kiállításnak.

Úgy tűnik, betelt a pohár a tiszásoknál, Magyar Péter legújabb magyarázkodása akasztotta ki őket
Magyar Péterék online közösségépítő csapatot szerveztek a Discordon, amivel a Harcosok Klubját próbálták volna ellensúlyozni.

Durva karambol, teljes útzár az M5-ösön
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

Magyar Péterék lelőtték a Discord-szervert, ahol a tiszások lázadoztak + videó
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.