Magyarországon a katolikus egyházat nem Rómából, hanem a karmelita kolostorból fogják irányítani, ami ellentétes az egyházi alapelvekkel – jelentette ki Ungváry Krisztián baloldali történész a Telexnek egy hosszadalmas videóinterjúban. A nácizásáról ismert szakértő botránynak nevezte, hogy a katolikusok egy ortodox egyházzá váltak, pont úgy, mint Moszkvában.
Mindszenty kártékony, és felelős a zsidóüldözésért
Új könyvét hirdetve a történész kijelentette: Mindszenty József kifejezetten kártékony volt, amit pedig tett, az kontraproduktív, és mind a mai napig gyűrűznek azok a károk, amelyeket a magyar társadalomnak és az egyháznak okozott. Eközben ő is egy áldozat, nagyon sokat szenvedett a kommunista diktatúra alatt, de önmagában ettől még nem kellene hérosszá avatni.
Viszont az állam ezt teszi, mert jelenleg Mindszentyt Deák Ferenc és Széchenyi István közé emelve a legnagyobb magyarok között tartja számon, ami egy teljes tévedés – fogalmazott Ungváry Krisztián. Hangsúlyozta, Mindszentyt azért favorizálja a jelenlegi kormány, mert ő nem az önálló gondolkodás reklámja, hanem személyében a rendet, a fegyelmet és a hatalomnak való megfelelést testesíti meg, azt az orosz politikai modellt, amire Orbán Viktor annyira vágyik.
Arra a kérdésre, hogy Mindszentynek volt-e személyes felelőssége abban, hogy Magyarországon milyen hangulat alakult ki a deportálások és a zsidó állampolgárok üldözése körül, Ungváry úgy felelt: abszolút.
Párhuzamok a Kádár-rendszerrel
A történész kitért arra is, hogy a kádári hatalomgyakorlásnak a szovjet szuronyok voltak a biztosítékai, anélkül ez nem működött volna. – Orbán Viktor viszont nem egy idegen állam szuronyaival tartja fenn a hatalmát, hanem azzal, hogy elfoglalta az államot, méghozzá gazdasági értelemben, Kádár Jánosnak bankszámlája sem volt – vélekedett.
Hozzátette, ahhoz képest, ahogy a kádári sajtó működött, a mostani sokkal profibban dolgozik. A kádári sajtóirányítás álmodni nem mert volna azokról a lejáratókampányokról, amiket ma összehangoltan oldanak meg. Sokkal, de sokkal profibb ez a rendszer a politikai propaganda és sajtó szempontjából, mint amiről Kádár valaha álmodhatott – mondta.