Óriási a botrány, miután vastapssal éljeneztek egy nácit a kanadai képviselők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A házelnök elismerte a tévedést azok után, hogy az egyik legnagyobb zsidó emberjogi szervezet is felszólalt.

2023. 09. 25. 9:23
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volodimir Zelenszkij pénteken Kanadában mondott köszönetet, amiért az ország támogatja az ukránok harcát. Parlamenti felszólalását követően Anthony Rota, a kanadai alsóház elnöke elismerően nyilatkozott a karzaton ülő náci Hunkáról. Kiemelte, milyen sokat tett Ukrajna függetlenségéért. Amíg ez a dicsőítés elhangzott, a teremben volt az ukrán államfő is. 

A növekvő antiszemitizmus és a holokauszt torzulása idején hihetetlenül felkavaró látni a kanadai parlamentet, hogy tapsol egy olyan személynek, aki a Waffen-SS, a zsidók és mások meggyilkolásáért felelős náci katonai ág egyik egységének tagja volt.

 – áll a Simon Wiesenthal Központ közleményében.

Magyarázatot kell adni arra vonatkozóan, hogy ez az egyén hogyan lépett be a kanadai parlament felszentelt termébe, és hogyan kapott elismerést a házelnöktől, valamint vastapsot – tette hozzá a csoport. Az idős nácinak nem volt kifogása az ellen, hogy megünnepelték.


Borítókép: Jaroszlav Hunkát, a 98 éves ukrán náci kollaboránst ünneplik Kanadában (Forrás: X, Carl G)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.