Leállt a körhinta a búcsúban, többemeletnyi magasban rekedtek az utasok

Váratlan esemény zavarta meg a pilisvörösvári falunapot.

2024. 08. 19. 21:40
Leállt körhinta a pilisvörösvári búcsúban
Fotó: Metropol/olvasói felvétel
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Percekig a levegőben lógtak azok a fiatalok, akik tegnap úgy döntöttek, hogy kilátogatnak Pilisvörösváron a helyi búcsúba és felszállnak a nagy, libegős körhintára – számolt be a Metropol. A lap úgy tudja, hogy a játékra az esemény során többen is felültek, ám

az egyik pillanatban hirtelen elment az áram és megállt a hinta, emiatt az épp benne ülő fiatalok többemeletnyi magasan fent ragadtak.

– Váratlanul történt a dolog, egyszer csak elment az áram és megállt a körhinta – idézte fel egy helyi lakos. – Rengetegen siettek a nagy körhintához, mert látták, hogy még ülnek benne, és fent ragadtak a magasban. Sajnos sokan már rémeket láttunk, nekem is hirtelen megállt a szívem az ijedtségtől, mert rögtön a várpalotai körhintabaleset jutott mindenkinek az eszébe – fogalmazott.

 

Nem tört ki a pánik

A helyiek szerint nagyjából negyedórát vártak fent a húsz év körüli fiatalok, akik nem estek pánikba. Jól kezelték a dolgot, fentről nézelődtek és türelmesen vártak. A szemtanú szerint körülbelül tizenöt percet lehettek fent, addigra megoldották a problémát, lehozták őket, és folytatódott a Vörösvári napok.

A nézelődő tömeg le is fényképezte a fiatalokkal megállt körhintát, amit a közösségi oldalukra is feltettek. A hozzászólók között megjelent egy anyuka is, aki megnyugtatott mindenkit, hogy a fiatalok jól vannak.

Gyerekem maradt fenn a tetején, de élvezte. Gond nélkül visszaadták a pénzt, aztán ment még egy kört vele

– számolt be az édesanya.

Borítókép: A leállt körhinta (Fotó: Metropol/olvasói felvétel)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.