– Az idei karácsonyi időszakot ismét egy sor biztonsági szigorítás előzte meg Németországban iszlamista terrorfenyegetettség miatt. Később pedig bekövetkezett a magdeburgi terrortámadás. Hogyan látja ma a nyugati kereszténység helyzetét?
– Az utóbbi években sajnos megszoktuk, hogy a józan észt és az emberi méltóságot pusztító ideológiák és a szolgálatukban álló bomlott agyú politikusok hatására az ilyen fenyegetettség ma már a hétköznapok velejárója.
De nem csupán iszlamista terrorfenyegetettségről van szó, hanem arról a tudatot és identitást deformáló pusztító kórról, amely terjesztését szinte kötelezővé szeretnék tenni sok helyen Európában, főleg annak „nyugati” részén.
– Mintha minden afelé dolgozna ma, hogy a nyugati ember összes identitását – így a vallásit, nemzeti, de még a nemit is – lerombolja, a nyugati ember pedig mintha hagyná magát. Lát esélyt arra, hogy mindez megváltozik, és visszatérhetünk a normalitás talajára?
– Az előbb említett kór széles körben terjed, és leginkább a nyugati kereszténységre veszélyes. Itt azonban kell egy megkülönböztetést tennünk. A keresztény kulturális gyökereket elvághatják, vagy megtagadhatják sok helyen Európában.
Ahol ezt sikerül végig vinni, ott megszűnik az európai identitás. Könnyen lehet, hogy ez már egy-két társadalomban visszafordíthatatlan.
Úgy tűnik, hogy a mi környékünkön sikerül ennek a kórnak ellenállni, azt legyőzni. Akárhogy is alakul Európa egészében a helyzet, ha a keresztény kulturális identitás meg is szűnik bárhol, vagy akár a legtöbb helyen, a keresztény hit mindig megmarad, és a kettő nem ugyanaz.
Mindig lesznek Európában is emberek – hol többen, hol kevesebben, és lehet, hogy többségében nem is európaiak –, akik Krisztus követőinek vallják magukat, és ideológiai ellenszélben, vagy akár a vértanúság árán is, tanúságot tesznek hitükről.
Európa valóban nagy veszélyben van, de nem a keresztény hit. A keresztény hit nem statisztikai számok, vagy ideológiák függvénye. Abban azonban komolyan bízom, hogy mi magyarok, és az Európának ezen a vidékén élő nemzetek sikeresen megőrzik európai-keresztény kulturális identitásukat, és az itt élő hívő keresztények szabadon élhetnek keresztény hitük szerint.
– Világjárvány, háborúk, gazdasági válság – az elmúlt években különösen sok stressz, megrázkódtatás ért bennünket. Mit tehet ma az ember saját lelki békéjének megőrzése érdekében?
– Nem vagyok sem pszichológus, sem pszichiáter, sem mentálhigiénés szakember. Rájuk nagy szükség van korunkban az említett körülmények miatt. Mindenkinek sokat tudnak segíteni. E mellett, vagy ezen túl, azoknak, akik nem csupán kulturális értelemben ünnepelték karácsonyt, hanem keresztény hitük szerint is, rendelkezésükre áll egy sajátos többletforrás saját lelki békéjük vonatkozásában.
Akinek a születését most ünnepeltük, nem sokkal vértanúhalála előtt azt mondta övéinek: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek.” Aki az ő követője, aki hisz benne, aki élő kapcsolatot ápol vele, az mindig, minden körülmények között megkaphatja tőle azt a lelki békét, lelki erőt, melyben karácsony méltó megünneplésével is gazdagodhattunk.
– „Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég” – szól a Neoton Família dala. Hogy látja püspök úr, valóban halványabban ég a szeretet lángja karácsony után? Mai világunkban egyáltalán magasabban ég a szeretet lángja karácsonykor?
– Úgy látom, hogy a karácsony és az azt megelőző néhány hét, az adventi kampányidőszakká vált a szeretet számára. Ez már önmagában is jó dolog, akárhogyan is értjük. Az ünnepi fények, még a reklámok is, továbbá a kulturális programok, a karitatív rendezvények, akciók, gyűjtések humanitárius, nemes célokra, az adventi vásárok
mind olyan hangulatot teremtenek, amely vallási meggyőződéstől, hovatartozástól függetlenül az emberek többségét arra készteti, hogy legalább ilyenkor valami jót tegyen.
Ilyen értelemben a szeretet, az egymás iránti szolidaritás lángja valóban fényesebben világít. Akikben a szeretetnek ezt a lángját csak külső, felszínes körülmények, csak az időszak hangulata állította nagyobbra, azokban ez a láng takarékra áll vissza vagy kialszik az ünnepek után.
Teszem hozzá, már ezzel is sokat nyert az emberiség.
Aki azonban tudja, hogy kinek a születésére emlékezünk karácsonykor, az komolyabban is készül az ünnepre. Az ilyen emberek számára a karácsony olyan lelki és szellemi értékekben való gazdagodást is nyújt, amely segítségével az egész esztendőben értelmesebben és szebben élhet.
– Mit lenne a teendő karácsony után?
– Karácsony, illetve az ünnepek után sokaknak a teendő ismét visszaállni a hétköznapok megszokott rendjére, rutinjára. Aki viszont a Megváltó születését ünnepelte, az tudja, hogy ő nem csupán megszületett, hanem felnőtt, tanította és saját magán bemutatta az élet értelmét és célját, választ adott az élet valamennyi nagy kérdésére, az élet abszolút győztesének bizonyult.
Karácsonykor azt ünnepeltük, hogy születésével mindannyiunk testvére lett, azoké is, akik nem ismerik vagy megtagadják. Karácsony után érdemes tudatosabban az ő testvéreként élni, sőt barátjaként, mert barátságát is felkínálta mindenkinek. Mindezzel persze csak akkor érdemes foglalkozni, ha vele együtt mi is az élet győztesei akarunk lenni.
– Mórahalmon építi meg a Szeged-csanádi Egyházmegye azt az iskolát, ahol mások mellett hátrányos helyzetű gyerekek is tanulhatnak és sportolhatnak. Jelenleg mit lehet tudni az iskoláról? Mikor lehet kész?
– Az egyházmegye fenntartásában jelenleg is csaknem kilencven feladatellátási helyen működik köznevelési intézmény. Valóban tervezünk egy négy évfolyamos gimnáziumot elsősorban a ránk bízott több mint nyolcezer állami gondozásban élő fiatalok közül a tehetséges, és egyetemi tanulmányokra készülni akaró diákok számára.
A kínálkozó lehetőségek és kiváló feltételek miatt a Szegedhez közeli Mórahalomra tervezzük az épületeket, ahol sportpályák létesítése is szükségessé vált, a magas létszámok miatt Szegeden ugyanis már nem tudunk megfelelő körülményeket biztosítani az utánpótlás korosztályú sportolóinknak. A pályák létesítése már megkezdődött, az iskola felépítése az anyagi lehetőségek függvénye, remélem, hogy 2030-ra az egyházmegye alapításának ezeréves jubileumára minden megvalósul.
– Számos állítás megjelent a sajtóban, de miért nem tudtak kiegyezni a szegedi városvezetéssel?
– Az iskola-, illetve sportpályaépítési projektünk helyszíne eredetileg Szegeden volt. A szegedi városvezetésnek ezzel kapcsolatban semmilyen nehézségük nem volt. Ideológiai-politikai megfontolásból számomra ismeretlen személyek szinte mozgalmat indítottak, tüntetést szerveztek a projekt ellen.
A résztvevők azt sem tudták, mi ellen tüntetnek, de meleg teával kínáltuk őket.
Állítólag a terület rendezése természetvédelmi szempontot sértett volna, rontotta volna a levegőt. Valójában azonban az ellenkezője történt volna. Örömmel fogadtuk Mórahalom felajánlását, hogy a rendelkezésünkre bocsátott területen az eredeti helyszínhez képest még jobb körülmények között valósítsuk meg a beruházást. Az eredeti helyszínen pedig lehetőség nyílik parkerdő vagy akár arborétum létrehozására. Így mindenki boldog lehet.
– Az ellenzéki sajtóban számos megjegyzést lehet olvasni az ön sport iránti szeretetéről. Honnan eredeztethető ez? Miért tűnhet Magyarországon rendkívülinek, hogy az egyház az intézményein keresztül kapcsolatban van a sporttal?
– A sporthoz fűződő kapcsolat, annak bármilyen művelése, fontosságának hangoztatása nem politikai, ideológiai vagy világnézeti kérdés.
Esetemben a sport szeretete neveltetésemből, a család hagyományaiból adódik.
Magyarországon azok tartják rendkívülinek, vagy azok nézik rossz szemmel, hogy az egyházak intézményeiken keresztül kapcsolatban vannak a sporttal, akik még az ateista diktatúra évtizedeiben szocializálódtak, amikor az egyházak intézményeinek működését betiltották és társadalmi szolgálatát ellehetetlenítették, mert valamilyen okból féltek tőle, illetve azoknak szokatlan az egyházak feladatvállalása a sport terén, akik tájékozatlanok az egyházak ilyen jellegű tevékenységével kapcsolatban például Olaszországban, a latin-amerikai országokban vagy akár Afrikában.
– Van kedvenc focicsapata?
– Igen van, a Ferencváros. Gyermekkoromban rendszeresen jártunk meccsekre még a fatribünös Üllői úti stadionba, később kettős meccsekre a Népstadionba.
Abban az időben Fradi-szurkolónak lenni egyenlő volt a rendszerrel való szembenállással.
Az volt a mondás, hogy akitől a kommunista rendszer elvett bármit is, az Fradi-drukker. Ma már minden persze csak hagyomány, másrészt az (lenne) természetes, hogy aki igazán szurkolója saját klubjának, az nem ellenségként, hanem (sport)barátként tud tekinteni az ellenfél, a rivális csapat szurkolóira. Én legalábbis így vagyok vele. Ma már azonban természetesen egyházmegyénk saját csapatának, a Szeged-Csanád Grosics Akadémiának szurkolok.
Borítókép: Kiss-Rigó László (Fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba)
