Azért küldték az EP-képviselőket Brüsszelbe a magyar emberek, hogy ott Magyarország érdekeit képviseljék. Én mindig harcolok a magyarok érdekeiért, és sikerült az uniós pénzek felét hazahozni – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban. A miniszterelnök elmondta, az ellenfél soraiban tűnnek fel olyanok, akiket EP-képviselőként Brüsszelbe küldtek.
Ez egy szégyellnivaló dolog – véleményezte a Tisza Párt politikusának, Kollár Kingának a botrányát a kormányfő. Mint jelezte,
még büszkék is arra, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb a Tisza Pártnak, mert így hamarabb kerülnének hatalomra.
Párhuzamot vont Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével, majd elmondta, hogy ez az a pillanat, amikor megnyílik az ember lába alatt a föld és eltűnik a süllyesztőben. Elmondta, hogy semmire sem tartja az olyan embereket, akik úgy akarnak kormányra kerülni, hogy az országnak rosszul megy. Aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban nem szabad megbízni – tette hozzá.
Mindenki elmondhatja a véleményét
Orbán Viktor úgy vélekedett, fontos, hogy Magyarországon meghatározó kérdésben mindenki elmondhatja a véleményét. Így volt ez a migráció és a gyermekvédelem kérdésében is, most pedig itt a harmadik nagy kérdés, amely úgy hangzik: felveszik-e Ukrajnát az EU-ba. A miniszterelnöknek személyes meggyőződése, hogy
Ukrajna felvétele tönkreteszi a magyar gazdaságot.
Mint mondta, az a fontos, hogy erről a kérdésről a magyaroknak legyen közös véleménye, ezt képviselni kell majd Brüsszelben.
Brüsszel a háború pártján
A kormányfő a Tisza Pártra utalva azt mondta: nekik
gazdáik vannak Brüsszelben, ezért támogatják Ukrajna csatlakozását is.
Erről fognak szólni a következő évek Orbán Viktor tájékoztatása szerint.
Mint folytatta, itt nem kell találgatni. Ahogyan a tiszás képviselő elszólta magát a korábban említett témában, a bizottság elnök asszonya is bemondta, hogy 2030-ig gyorsított eljárásban akarják felvenni Ukrajnát.
A miniszterelnök kiemelte, még mindig napirenden van a háború kérdése,
Brüsszel még mindig küldi a pénzt Ukrajnába, és a háború folytatására készülnek.
Szerintük Ukrajna EU-tagsága hozzásegítheti Ukrajnát a győzelemhez. Az EU egyébként egy béketerv. A brüsszeliek azt gondolják, ha felveszik Ukrajnát, akkor folytatni lehet a háborút – tette hozzá.