300 milliárd forintra becsülik az otthonteremtési program új elemeinek költségét

A kormány arra számít, hogy 300 milliárd forintos többletköltséget jelentenek majd az otthonteremtési program új elemei a jövő évi költségvetésben, ebből az otthonfelújítási támogatásra szánt részt 150-170 milliárd forintra becsüli – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Forrás: MTI2020. 11. 26. 12:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novák Katalin emlékeztetett: januártól a kormány a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig visszatéríti. A otthonfelújítási támogatás felülről nyitott előirányzat, ha a becsültnél többen igénylik majd a támogatást, arra is lesz lehetőség – hangsúlyozta.

A támogatás igénylésének feltételei között említette, hogy az igénylőnek egyéves társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie, amelyet legfeljebb 30 napra szakított meg. A jogviszonyba beleszámít a felsőoktatási jogviszony, az álláskeresési járadék időszaka és a külföldi munkaviszony is. Utóbbinak feltétele azonban, hogy az igénylőnek az igénylés napján már legyen magyar tb-jogviszonya – tette hozzá.

Kiemelte: a lehetőséggel az egyszülős családok is élhetnek, az elvált, de a gyermekfelügyeletet megosztó szülők pedig megoszthatják egymás között a támogatást, vagy le is mondhatnak saját részükről a másik szülő javára.

A támogatás igénylése online is intézhető, a számlák benyújtása után az arra jogosultak rövid időn belül megkapják a támogatást – mondta a miniszter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.