A baloldal most a rendvédelmieket hergeli

A baloldal 2010 előtt semmit sem tett a hivatásos állományért.

Magyar Nemzet
2021. 06. 15. 10:12
HARANGOZ Tams
Harangozó Tamás szavai jogi aggályokat is felvetnek a szakértő szerint Fotó: MTI/Soós Lajos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harangozó Tamás napirend előtt arról beszélt, hogy több ezer rendvédelmi dolgozó készül elhagyni a pályát, mert bár ötvenszázalékos béremelésben részesültek, az mára elinflálódott és elegük van abból, ahogy a „szovjet típusú vezetés” bánik velük. Az MSZP-s képviselő szerint a rendvédelmiek számára a kormányváltás és Karácsony Gergely jóvátételi programja lesz a megoldás, amely alapján visszaadják nekik a szolgálati nyugdíjat, új illetményrendszert vezetnek be és eltörlik a belső ellenőrzéseket.

Válaszában a Belügyminisztérium államtitkára emlékeztetett, hogy 2010 előtt, amikor az akkori BM tanácsadója volt, Harangozó nem tett semmit a rendvédelmi dolgozókért.

Kontrát Károly rámutatott: ekkor közel negyvenezer hivatásos ment el nyugdíjba, mert többek mellett nem emelték az állomány bérét, megszüntették a lakhatási támogatásukat.

Az államtitkár visszautasította a szovjet típusú rendőri vezetés vádját, hangsúlyozva, hogy

a baloldal a hatalom megragadás érdekében most úgy támadja és gyengítené a rendőrséget, hogy annak rendkívüli feladatai vannak a vírus elleni védekezésben.

– Önökben semmilyen gátlás nincs – mondta Kontrát Károly. Közölte: 2010 óta ötvenszázalékos béremelésben részesült az állomány, visszaadták a lakhatási támogatást, az ismertté vált bűncselekmények száma a harmadára csökkent, a jövő évi költségvetés pedig továbbra is biztosítja a működési forrásokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.