Fake news a 444-nél
A Soros György által is finanszírozott The New York Times azzal folytatta a bevándorlásellenes magyar kormány elleni támadást, hogy közölte a milliárdos által pénzelt 444.hu álhírét – írta tegnap a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Közleményükben arra utaltak, hogy a tőzsdespekuláns támogatását élvező internetes portál egyik munkatársának, Novák Benjáminnak a cikke a minap megjelent az amerikai lapban, amit aztán 444 a The New York Times saját tudósításaként szemlézett. A cikkben található pontatlanságokra jellemző, hogy a felcsúti Pancho Aréna ellenpólusaként „a megye legnagyobb kórházát” emlegetik, amelynek „női mosdójában még szappanra sem telik”. Ám Felcsút Fejér megyében található, amelynek legnagyobb kórháza a Székesfehérvári Szent György Kórház, az ország egyik legkulturáltabb egészségügyi intézménye. Az USA elnöki hivatala egyébként épp a minap mondta fel egyebek mellett a The New York Times előfizetését, amiért folyamatosan hazugságokkal vezetik félre a közvéleményt. (MN)