A Liberálisok nem indulnak az EP-választáson

Részben a széleskörű ellenzéki összefogás elmaradása miatt nem indul az EP-választáson a Magyar Liberális Párt.

Forrás: MTI2019. 04. 05. 18:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kezdetektől fogva amellett érveltek, hogy minél szélesebb körű együttműködésre van szükség az Európa-párti ellenzéki erők között. Az ellenzéki pártok azonban saját érdekeiket helyezték az ország érdekei elé, és ennek – mint írták – súlyos ára lehet. Elfordulhat ugyanis, hogy három-négy kisebb demokrata ellenzéki pártnak sem sikerül majd legalább 5 százalékot szereznie az EP-választáson. Emiatt akár közel 20 százaléknyi „Európa-párti” szavazat, és ennek megfelelő számú mandátum is elveszhet.

Mivel a párt a jelenlegi kutatási adatok szerint nem érné el az 5 százalékot, nem tudna képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe, ezért nem indulnak el a választáson. „Nem akarjuk, hogy a ránk adott szavazatok elvesszenek és a Fidesz szereplését erősítsék” – olvasható a közleményben.

A párt megjegyezte: az EP-választáson egy közös ellenzéki listával világos üzenetet küldhettek volna arról, hogy Magyarország elutasítja az illiberális politikát és továbbra is az európai közösség részese akar maradni, ahogy ezt a lengyel ellenzék is meg tudta mutatni. Ennek hiányában viszont nagyarányú Fidesz-győzelem várható a demokratikus erők széthúzása miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.