A magyar fiatalokat célozzák Soros szervezetei

Kiemelt ügyként kezeli a magyar fiatalok közéleti érzékenyítését a Soros György amerikai milliárdoshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott két NGO, az Amnesty International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – olvasható a Századvég elemzésében. Mindez nem véletlen, hiszen a fiatalabb korosztályba tartozó választók megszólításának módja a közbeszéd egyik legmeghatározóbb kérdése.

Magyar Nemzet
2020. 07. 14. 13:55
null
Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Amnesty International fiatalságot megcélzó tevékenysége igen sokrétű. Egyrészt flamand és holland finanszírozásból országszerte szerveznek képzéseket és nyári táborokat magyar középiskolásoknak (ahol jogtudatosság címén folytatnak érzékenyítő programokat), másrészt diákokból álló aktivista csoportokat, úgynevezett „Freedom Clubokat” is működtetnek, ahol először kiképzik, majd – többek között – tüntetéseken vetik be a klub kötelékébe tartozó fiatalokat – ismerteti a szervezet fiatalokra irányuló tevékenységét az elemzés.

Szintén az említett szervezet tevékenységének politikai színezetét mutatja, hogy a közoktatási törvény tavalyi módosítása elleni tüntetésen is aktívan részt vettek a holland segítséggel megalakult Freedom Clubok, amelyek jó kapcsolatot ápolnak egyes balliberális újságírókkal is, akikkel a sajtószabadságról folytattak kerekasztal-beszélgetéseket. Hasonló képet láthatunk egy másik jelentős Magyarországon tevékenykedő Soros-NGO, a TASZ esetében – mutat rá a Századvég elemzése. A szóban forgó lobbista szervezet fesztiválokon osztogat olyan kiadványt, amelyből megtudható, hogy mit kell tennie egy fiatalnak, hogy „legjobban alakuljon az ügye”, ha kis mennyiségű kábítószerrel kapják el a hatóságok. Ezenfelül a Társaság a Szabadságjogokért korábban az iskolarendőrség drogprevenciós célból történő bevezetése ellen is tiltakozott.

A Századvég szerint több kérdést is felvet, hogy az Amnesty International fiatal aktivistákat vet be politikai demonstrációkon. Egyrészt a szervezet ezzel nyilvánvalóvá teszi, hogy bele kíván szólni a hazai belpolitikai viszonyok alakításába, ami megkérdőjelezi a civil szervezetektől elvárható távolságtartást az aktuálpolitizálástól. Másfelől ugyan a demokrácia játékszabályaiba beletartoznak a tüntetések, sőt még az arra való buzdítás is, de ha megvizsgáljuk, hogy kik és milyen pénzből finanszírozzák a részvételt, demokráciaelméleti kérdések garmadáját tehetjük fel. Az Amnesty bevételeinek tekintélyes része külföldi forrásból származik, így felmerülhet, hogy az ilyen és ehhez hasonló politikai színezetű akciók sokkal inkább az említett NGO külföldi finanszírozóinak érdekeit szolgálják a magyar választók akaratának érvényre juttatásával szemben.

Különösen érdekes a Nyílt Társadalom Alapítványok által bőkezűen finanszírozott TASZ drogpolitikai tevékenysége, aminek célcsoportja feltételezhetően szintén az ifjúság – világít rá a Századvég elemzése. A hatóságok általi tettenérés esetére készített jogi kisokos, valamint az oktatási intézmények kábítószer-mentességét elősegítő iskolarendőrség bevezetésének ellenzése – a felmerülő morális aggályokon túl – akár egyfajta bátorításként is értelmezhető a jogsértő cselekedetek elkövetéséhez, az önkéntes jogkövetés fontosságának relativizálásához. Továbbá jogosan tehető fel a kérdés, hogy a TASZ által képviselt, a kormányzat szigorú drogstratégiáját ellenző szemlélet mennyiben feleltethető meg a magyarok túlnyomó többsége által támasztott elvárásoknak.

Kijelenthető, hogy a vizsgált két NGO fiatalok „jogtudatosítását” célzó tevékenységének hátterében nem az emberi jogok minél szélesebb körű érvényesítésének őszinte szándéka áll. A fiatalság energiáit és közéleti érdeklődését valójában nyomásgyakorlásra, politikai célokra használják fel a nyílt társadalmat megvalósítani próbáló Soros-szervezetek, amelyek az emberi jogi eszmét álcaként alkalmazva tulajdonképpen félrevezetik a magyar diákokat – összegez a Századvég elemzése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.