A magyar zsidóság elhatárolódik a kommunizmustól

Ámbár tényleg előfordult több bebizonyított eset, melyben zsidókat bántalmaztak, sőt meg is gyilkoltak, ezek az esetek legtávolabbról sem vezethetők vissza a Magyar Hadsereg Hatóságaira.

2019. 10. 12. 13:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nathan Horowitz, az Egyesült Államok ezredese közreadja jelentését a Nemzeti Hadsereg siófoki főhadiszállásán tett látogatása után. A lapok október 7-én lehozzák a teljes szöveget, amelyben mint a szövetségközi albizottság tagja úgy összegez: „Ottani tartózkodásom ideje alatt megvizsgáltam a zsidók bántalmazására, gyilkolására és a pogromokra vonatkozó jelentéseket. Alaposan betekintettem az ügyekbe, érintkezésbe lépvén úgy a szomszédságban lévő zsidókkal, mint a Magyar Nemzeti Hadsereg tisztjei­vel és azt találtam, hogy ámbár tényleg előfordult több bebizonyított eset, melyben zsidókat bántalmaztak, sőt meg is gyilkoltak, ezek az esetek legtávolabbról sem vezethetők vissza a Magyar Hadsereg Hatóságaira. Ellenkezőleg, ezek a hatóságok mindent elkövettek, hogy az alájuk rendelt területeken minden igazságtalanságot és rendzavarást megakadályozzanak. Egyéni kihágásokat rendkívül szigorúan büntetnek, ha ily kihágásról jelentés érkezik, ezt alaposan megvizsgálják. Ámbár kétségkívül, sok helyen folyt zsidóellenes agitáció, meg vagyok győződve, hogy az úgynevezett fehérterrorra vonatkozó hírek alaptalanok. Személyesen beszéltem a Magyar Nemzeti Hadsereg számos tisztjével és azt találtam, hogy mindnyájan a hazafiasság és legmesszebbmenő kötelességtudás és igazságosság érzelmeitől vannak áthatva. A jó viselkedésű zsidóknak vagy keresztényeknek nincs oka tőlük tartani.” Az újságok címoldalukon közlik a teljes szöveget magyarul és franciául, kivéve a Népszavát, amely a 4. oldalon szerepelteti, s gúnyos, kétkedő kommentárokat fűz hozzá. A dokumentum hitelességét erősíti, hogy Nathan Horowitz zsidó származású. A szintén amerikai Harry Hill Bandholtz tábornok, az Egyesült Államok katonai missziójának vezetője 5-én a Nemzeti Múzeum kifosztását akadályozza meg, amikor a 14 teherautóval megjelenő román katonák elől pecséttel zárja le az intézmény kapuit.

Az Est riportot készít Őszi látogatás Siófokon címmel, amelyben úgy írnak: „Horthy nem szereti a ceremóniákat, az irodáját csupán lakásának egyik szobájába szorította be. […] Hangsúlyozza, hogy a jövő hadsereg kiépítése nemcsak tőlünk függ. Az elérendő keretek a békeszerződés szerint fognak igazodni. – Fehérterror, zsidóüldözés Dunántúlon nincs […] ezt maguk az entente-missziók bizottsága állapította meg, holott zsidó származású ezredes is volt közöttük. Horowitz ezredes erről a kérdésről különben cikket is írt, mindenki elolvashatja… Az első időben történtek kisiklások, amikor még nem volt szervezett rend, de ahol atrocitásról hallott, azonnal megindította a vizsgálatot és a bűnös bűnhődni fog. A nemzeti hadseregben – ez a fő elve – csak becsületes ember maradhat.”

Október 12-én a Magyar Zsidók Általános Segítő Bizottsága kiáltványt tesz közzé, amelyet majdnem minden napilap ismertet, a Pesti Hírlap pedig teljes egészében lehozza. A többek között Weiss Manfréd, Goldziher Ignác (képünkön), Wolfner Tivadar által jegyzett, A magyar nemzethez című szövegben úgy fogalmaznak: „Mi, alulírott bizottság, amely a Budapest területén lévő összes zsidó hitközségek elöljáróságaiból alakult és így a zsidó vallású magyar polgárság igen jelentékeny részét képviseli, Isten és emberek előtt is kijelentjük, hogy a magyar zsidóság minden tekintetben és minden irányban, lelkileg és anyagilag teljesen távol állott és távol áll a kommunizmustól és hogy a zsidó vallás, a zsidó nevelés, a zsidó családi élet nevében kizárják azt, hogy a zsidóság bármiképpen is azonosítsa magát a kommunizmus bűntől fertőzött tanaival. […] mi fájlaljuk legjobban, hogy a bolsevisták közül sokan voltak, akik a zsidó fajból származtak. Mi ezeket zsidóknak nem ismerjük el, velük semmi közösséget nem vállalunk és kétszeres jogon átkozzuk őket, mert nagy bűnt követtek el a nemzet ellen és nagy bűnt követtek el a zsidóság ellen is. Hiszen nagy részük rég kilépett a zsidó felekezetből és társadalmilag sem tartoztak ahhoz a magyar zsidósághoz, mely egynek vallotta magát mindig, egynek vallja magát ma is a magyar nemzettel. Keresztény testvéreink! A bolsevista szörnyetegek […] hóhérai a mi sorainkból is szedték ártatlan áldozataikat, terroristáik a mi felekezeteink tagjain is töltötték vérszomjas bosszújukat. Rablóhadjáratuk éppúgy kifosztotta a zsidó kereskedőt, iparost és földbirtokost, mint ahogy koldusbotra akarta juttatni a polgári társadalom keresztény többségét is. […] A magyar zsidóság, bármiképp alakuljanak ezentúl a dolgok, tántoríthatatlan hűséggel fog ragaszkodni e hazához, lelkének minden szeretetével fog csüggni a magyar nemzeten.”

Az Ujság 8-án közli Károlyi Imre írását, amelyben kifejti: „Felelősségre vonni és a lehető legszigorúbban büntetni mindenkit, aki a bolsevizmus bűneiben részes volt, azért mert bűnös és nem azért, mert zsidó, ártatlanokat pedig békében hagyni.” A lap hozzáfűzi: „Tipikus kifejezője annak a felfogásnak, mely igazán általánosnak mondható s alapja a mi meggyőződésünknek, hogy nincs antiszemitizmus a szó gyűlöletes és káros értelmében.” Kóbor Tamás cikksorozatot publikál, amely szerint „Keresztény jelent: magyart és nem nemzetközit, valláserkölcsit és nem istentelent. A zsidó vallásút is kötelezi a keresztény erkölcs […] A keresztény Magyarország építéséhez minden lelki összeütközés nélkül az a zsidóság is hordhatja a téglát, mely magyarságánál és képességeinél fogva hasznos tagja a nemzetnek.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.