A nemzeti érdekekért körömszakadtáig érdemes kiállni

„A múlt heti EU-csúcson született megállapodás legfőbb üzenete, hogy a nemzeti érdekekért körömszakadtáig érdemes kiállni” – fogalmazott Kovács Attila Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában a magyar-lengyel EU-csúcson aratott győzelemmel kapcsolatban. Kurucz Orsolya, az Alapjogokért Központ projektvezető-helyettese, Kovács Attila, az Alapjogokért Központ projektvezetője és Czirják Imre szerkesztő-műsorvezető a legutóbbi adásban ezen kívül Soros György és Orbán Viktor levélváltásáról, valamint a kommunizmust támogató jómódúakról beszélgettek.

Forrás: Karc FM2020. 12. 16. 17:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műsor első részében az uniós csúcson született megállapodásról esett szó, mellyel kapcsolatban Kovács Attila megjegyezte, hogy ugyan az azt megelőző megoldási javaslat számos tagállamnak nem volt megfelelő, egyedül a lengyel és a magyar kormányfő vette a bátorságot, hogy az uniós fősodorba simulás helyett a szuverenitásuk megőrzéséért szálljanak harcba. Kurucz Orsolya rámutatott, hogy az első hírekkel ellentétben a kompromisszum kialakításakor nem a németek domináltak, hanem a magyarok és a lengyelek diktálták a megegyezésre törekvő javaslatot. Kurucz Orsolya szerint a megállapodás kiüresíti az új jogállamisági mechanizmusról alkotott rendeletet, mivel az eljárást csak az uniós pénzügyi érdekeket bizonyíthatóan sértő esetekben lehet megindítani. Hozzátette, hogy ezentúl nem lehet a politikai NGO-k jelentéseire és vádaskodásaira alapozni eljárásokat, és még az uniós bíróságnak is meg kell vizsgálnia, hogy a rendelet összeegyeztethető-e az uniós joggal és az alapszerződésekkel.

Kovács Attila megjegyezte, hogy intenzív politikai szezonon vagyunk túl az uniós politika terén. Ursula von der Leyen beszédéből továbbá kiolvasható volt az is, hogy a tagállamokkal szemben az Európai Parlamentet (EP) tekinti elsődleges partnerének. Óriási politikai teljesítmény, hogy a sokszor nyíltan, máskor burkoltan Magyarország ellen fellépő Bizottsággal szemben a politikai küzdelemből győztesen tudott kijönni hazánk – tette hozzá. A magyarországi ellenzéki képviselők nyilatkozataival kapcsolatban azt mondta, hogy

ők abban lettek volna érdekeltek, hogy megbüntessék az országot, ezért most keresik a kapaszkodókat, magyarázatokat arra, miért nem vesztett mégis a magyar kormány.

Kurucz Orsolya szerint az EP ebben a formában meg fogja szavazni a megállapodást, ugyanakkor a testület feltehetően az arcvesztést kisebbítendő, el fog fogadni emellett egy jogilag nem kötelező erejű nyilatkozatot is.

A Bolond lyukból rovatban azokról a pulóverekről volt szó, amelyeket az amerikai Demokrata Párt üdvöskéje, Alexandria Ocasio-Cortez árusít arany áron, „fizessenek a gazdagok” felirattal. Kovács Attila szerint a képviselőnő valószínűleg nem hallott arról, hogy az ex-MSZP-s Botka László azonos szlogenű kampányába bukott bele Magyarországon. Hozzátette, hogy a korábban kétkezi munkából élő Ocasio-Cortez elfelejtette, honnan jött, de már csak azért is álszent a fent említett szlogen, mert politikai kampányait tehetős New York-iak finanszírozzák. Kurucz Orsolya szerint rendkívül ironikus, hogy a kapitalizmus csimborasszóját, az online marketinget felhasználva árusít antikapitalista üzenetű termékeket.

Az Ellenkérelem rovat témája Soros György és Orbán Viktor levélváltása volt. Kovács Attila megjegyezte, hogy

Soros az elmúlt 20-30 évben kifejtett közéleti tevékenysége alapján úgy látszik, hogy a világ minden sarkában szeretne ott lenni. Mivel azonban személyesen ezt nem tudja megtenni, kiterjedt hálózatán keresztül van jelen, melyet más országok tönkretételéből és spekulációból szerzett vagyonából finanszíroz.

Az uniós intézményekben, így a Bizottságban, az Európai Parlamentben és az Európai Unió Bíróságában is megvannak az emberei. A mostani megállapodással azonban Soros komoly vereséget szenvedett, természetes tehát, hogy mindezt nehezményezi. Nemcsak politikai, hanem gazdasági ráfizetéstől is szó lehet, hiszen a tagállamok ellenálltak az örökjáradék-kötvények ötletének.

Kurucz Orsolya szerint a múlt heti döntéssel félig kitették Sorost Európából, azonban emberei továbbra is a helyükön vannak. A szakértő rámutatott, hogy azt se felejtsük el, azzal, hogy a továbbiakban nem lehet NGO-k jelentései alapján tagállamokat elítélni, szintén rosszul érintheti a spekulánst. Kovács Attila emlékeztetett, hogy továbbra is hemzsegnek azok az ügyek a Bizottság asztalán, amelyeket akár egy, a nyílt társadalom hálózatához tartozó NGO-tól is másolhattak volna: terítéken van a migráció, a jogállamiság és a genderideológia is. A „demokráciavédelmi tervvel” pedig bele szeretnének szólni a tagállami választásokba – mely eszközzel feltehetően már a 2022-es magyar és a 2023-as lengyel választásokra készülnek Brüsszelben.

Az igazság órája, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsora minden kedden délután háromtól négyig szól a rádióban. Ismétlés szerda reggel három és négy között.

A legutóbbi adást IDE kattintva hallgathatják meg.

https://www.mixcloud.com/karcfm/az-igazság-órája-2020-12-15-1500-1600-1/

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.