A társadalmi támogatás a sikeres haderő feltétele

A társadalom támogatása nélkül nem építhető sikeres haderő – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) államtitkára a honvédelem napja alkalmából rendezett ünnepségen hétfőn Budapesten.

Forrás: MTI2019. 05. 20. 18:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó István a honvédséggel együttműködő, a katonaság munkáját támogató, illetve a honvédelmi hagyományokat ápoló szervezetek képviselőit köszöntötte a rendezvényen. Hangsúlyozta, hogy ezek a szervezetek jelentik a kapcsot a honvédség és a társadalom között.

Az államtitkár felidézte, hogy 27 éve ünnepeljük a honvédelem napját azon a napon, amikor a 1949-ben a honvédsereg visszavívta a császáriaktól Buda várát.

Emlékeztetett arra, hogy a honvédség 1848-ban született meg, amikor néhány hónap alatt olyan ütőképes haderő állt fel, amely képes volt szembeszállni a császári erőkkel. Az év végére már 110 ezer ember állt hadrendben, majd a következő évben olyan fényes haditettre is képesek voltak, mint a budai Vár bevétele.

Ez nem sikerült volna a társadalom támogatása nélkül és ma sincs ez másképp – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a 2016-ban megkezdett haderőfejlesztési program révén a Magyar Honvédség a térség egyik legfejlettebb hadseregévé válhat. Ám ehhez is szükséges a támogató szervezetek segítsége – mondta Szabó István.

Az ünnepségen elismeréseket adtak át a honvédséget támogató szervezetek képviselőinek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.