Állásbörzét rendez a Szegedi Tudományegyetem

Állásbörzét rendez kedden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a régió legnagyobb munkaerőpiaci rendezvényén csaknem hetven kiállító mutatkozik be – tájékoztatta felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 03. 11. 13:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eseményre az egyetem gyakornoki helyet kereső hallgatóit, leendő friss diplomásait és minden olyan, már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt várnak, aki kíváncsi arra, hogy jelenleg milyen nyitott pozíciókat kínálnak a munkáltatók. A kiállítók között regionális cégek, az ország legnagyobb multinacionális és hazai vállalatai, munkaerő-közvetítők és egyéb szolgáltatók egyaránt szerepelnek.

Az állásbörzét hagyományosan felkészítő programok előzték meg, kedden az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában már az információátadásé a főszerep interaktív, izgalmas formában. Az előadások során olyan dilemmákat érintenek, hogy milyen előnyöket és lehetőségeket tartogat a multi, kis- vagy középvállalkozói vagy épp a startup lét, hogy szó esik a munkakeresés és bemutatkozás modern formáiról, illetve arról is, hogyan működhetnek együtt hatékonyan a hétköznapokban a különböző generációk.

A délutáni Élő könyvtár program során a hallgatók az egyetem egy-egy ma már hírnevet szerzett korábbi hallgatójának pályaútját ismerhetik meg. A vendégek moderátor vezetésével mesélnek szakmai indulásukról, meghatározó állomásokról, illetve betekintést adnak a kutatás, rendezvényszervezés, IT, marketing és HR terület mindennapjaiba, sajátosságaiba, megmutatva az egyes szakmai területekben rejlő lehetőségeket és kihívásokat. A programot kötetlen beszélgetés követi, ahol a hallgatók kis csoportban tehetik fel kérdéseiket a meghívott vendégeknek.

Az állásbörzén adják át az SZTE Alma Mater Díjat is, amelyet a Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete minden évben azon cégnek ítél, amely az SZTE-vel szoros tudományos, szakmai kapcsolatot ápol és kiemelt foglalkoztatója a Szegeden végzett hallgatóknak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.