Átadták az észak-bakonyi út felújított szakaszát

Átadták a Zirc és Pápa közötti út 2,8 kilométeren felújított szakaszát. Az országos útfejlesztés elemeként megvalósult beruházás biztonságosabbá teszi a közlekedést – közölte az átadás alkalmából tartott szerdai sajtótájékoztatón a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.

Forrás: MTI2019. 05. 08. 11:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fekete János elmondta: Veszprém megyében összesen 23,3 kilométernyi útszakasz újul meg 2,4 milliárd forintból, uniós forrásból, ebből a most átadott mintegy 3 kilométernyi útszakasz 350 millió forintba került. Hozzátette: országosan 526 kilométernyi utat újítottak meg a Terület és Településfejlesztési Operatív Program részeként (TOP) mintegy 54 milliárd forintból.

A fejlesztés részeként megújult a híd is, amelyen az út átvezet. Elődje 1912-ben épült, megerősítették az útszakasz burkolatát, útpadkát építettek, megoldották a vízelvezetést és új kresztáblák is szegélyezik az utat – fűzte hozzá.

Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője kitért arra, hogy a turizmus a hazai össztermék (GDP) 11 százalékát adja, ami jelzi, hogy fontos húzóágazata a magyar gazdaságnak. Mivel a bakonyi idegenforgalom igen jelentős, különösen fontos az utak fejlesztése – húzta alá.

Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy a Bakonybél és Bakonykoppány közti útszakasz fejlesztése még várat magára, de a tervek szerint a közeljövőben ez a szakasz is megújulhat.

Márkus Zoltán, Bakonybél független polgármestere szólt arról, hogy az elmúlt 5 esztendőben a településen töltött vendégéjszakák száma 25 ezerről 50 ezerre nőtt, a turisták száma pedig ennek háromszorosa. A jelentős forgalom megköveteli a biztonságos megközelíthetőséget – hangsúlyozta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.