Felhévizy Félix visszatért ugyan a szabadságáról, de arra az elhatározásra jutott, hogy mielőtt teljes erőbedobással belevetné magát a munkába, összedob egy finom lecsót.
El is ment a közeli piacra, megvette a hozzávalókat: gyönyörű hazai hagymát, paprikát, paradicsomot vásárolt, és természetesen a kedvenc hentesénél hozzájutott jófajta parasztkolbászhoz is. Felpakolva ment felfelé a lépcsőn, amikor is szembejött vele Reinfranck néni a második emeletről.
– Tiszteletem, szerkesztő úr, hallotta a hét legérdekesebb történetét? Mit csinált már megint az a „patkányozós” Bangóné? – rohanta le kérdéseivel a hírlapírót a ház legjobban értesült lakója.
De mielőtt Felhévizy válaszolhatott volna, hogy ő bizony szabadságon volt, az ősz hajú asszony folytatta:
– Képzelje el, kedves Félix, a szocialisták politikusa közleményt adott ki, amelyben azt kritizálta, hogy a Miniszterelnökség milyen sok pénzt költött arra, hogy a minisztériumi dolgozók gyermekeire szakképzett óvodapedagógusok vigyázzanak. Úgy fogalmazott, hogy szeretné megtekinteni a gyermekek elhelyezésére kialakított teret a Miniszterelnökség épületében. Na erre meg is kapta a megfelelő választ a minisztériumtól: A Miniszterelnökség a szocialisták óvodába járását minden eszközzel támogatja. Hát bizony oda is való, az oviba, mindegyik baloldali – mondta nevetve Reinfranck néni a hűvös lépcsőház fordulójában, és már sietett is tovább. – De rohanok, szerkesztő úr, ezt el kell mesélnem a lányoknak is a piacon.
Ezen aztán Felhévizy is hangosan nevetni kezdett, kezében a két nagy cekkerrel.
Majd miután hazaért, nekiállt elkészíteni a hőn áhított lecsót, és közben arra gondolt, hogy nyári meleg ide, politikai uborkaszezon oda, a jó Bangóné ezúttal ismét házhoz ment a pofonért.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
