Beiktatták a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökét

Püspökké szentelték a csíksomlyói kegytemplomban és ezzel hivatalába iktatták szombaton Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét, akit Ferenc pápa május végén nevezett ki.

Forrás: MTI2020. 08. 29. 14:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnepélyes szentmisét a koronavírus-járvány miatt Romániában érvényes korlátozások miatt szűkebb keretek között mutatták be, a szervezők arra biztatták a híveket, hogy ne szervezzenek zarándoklatot, hanem a médiában kövessék a püspökszentelést.

A liturgiát Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrálta, aki püspökké szentelte Kerekes Lászlót. Társszentelői Jakubinyi György gyulafehérvári nyugalmazott érsek és Tamás József nyugalmazott segédpüspök voltak.

A ceremónián részt vettek a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, így a romániai római katolikus és görögkatolikus egyházak püspökei is.

Kovács Gergely homíliájában elmondta, Kerekes László jelmondatául Péter vallomását választotta, aki Jézus háromszori kérdésére is megerősítette, „Uram, te tudod, hogy szeretlek”. „Ezt a vallomást választotta jelmondatául László atya, aki a nagy teherrel járó szolgálatot engedelmesen elfogadta a szentatya kezéből” – mondta az érsek.

Kerekes László szavait idézte, aki egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a püspöki szolgálat nem szólista szerep, hanem a szeretetről és az egységről szól. Az érsek rámutatott: ennél nemesebbet, többet nem kívánhat, mint a szeretetben és egységben, a gondokat megosztva szolgálni Istent és az ő népét.

Az érsek felidézte Ferenc pápa szavait is, aki egy tavalyi püspökszentelésen elmondta, hogy a püspökség szolgálatot és nem méltóságot jelent.

A pápa arra buzdította a püspököket, hogy mindig közelségre törekedjenek, mindenekelőtt álljanak közel Istenhez az imádságban, legyenek közel papjaikhoz és a néphez, és ne felejtsék, hogy ők maguk is a nyájból lettek kiválasztva.

Az érsek azt kívánta a segédpüspöknek, hogy mindig szeretettel vigyázzon az egész nyájra, és viselje gondját az Atya nevében.

A felszentelt segédpüspököt a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia nevében Lucian Muresan bíboros köszöntötte. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Veres András győri megyés püspök tolmácsolta jókívánságait levélben.

Kifejtette: összeköt bennünket mindenekelőtt emberi és keresztény mivoltunk, de a magyar anyanyelvünk és kultúránk is. Közös küldetésüknek nevezte, hogy Krisztust hirdessék mindenkinek.

Victor Opaschi, a román kormány vallásügyi államtitkára beszédében azt emelte ki, hogy ugyan az ortodox hívek nagy többséget alkotnak az országban, a román kormány nem tesz különbséget a többségi és kisebbségi felekezetek között, és szigorúan tiszteletben tartja azok autonómiáját.

Kerekes László szentszéki tanácsos 2004 óta mostanig a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosa volt. 1968-ban született Kézdivásárhelyen, tanulmányait Gelencén kezdte, Kézdivásárhelyen folytatta, 1986-ban érettségizett a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában.

1987-ben megkezdte filozófiai és teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, 1990-től a Budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként folytatta és fejezte be 1992-ben. 1993 májusában szentelték pappá a gelencei Szent Imre-templomban.

1994-ben kánonjogi licenciátust, majd 2004-ben egyházjogi doktorátust szerzett az ottawai Szent Pál Egyetemen. Huszonhat évnyi papsága alatt sokféle pasztorális feladatkörben szolgált.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.