Belvárosi borünneppel indul a turisztikai szezon Debrecenben

Belvárosi borünneppel kezdődik ma a turisztikai szezon Debrecenben – közölte a város turisztikáért felelős alpolgármestere az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 05. 30. 11:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Széles Diána (Fidesz-KDNP) elmondta: a történelmi belvárosban, a Déri múzeum előtti téren tavaly hagyományteremtő szándékkal, magánkezdeményezésre, a város támogatásával rendezték meg első alkalommal a turisztikai évadnyitó borünnepet.

Sipos Bence ötletgazda, a debreceni DiVino borbár vezetője hozzátette: kezdeményezésükkel szerették volna elérni, hogy a Nagyerdő mellett a belváros is minél több vonzó programot kínáljon az embereknek, tavaly az első Belvárosi borünnepnek 3500 látogatója volt.

A csütörtöktől szombatig tartó rendezvényen 43 hazai borászat 150 fajta borral várja az érdeklődőket, miközben 12 modern dzsessz- és swingzenekar szórakoztatja a közönséget.

A debreceni Déri téren fellép többek között a Tóth Vera Quartet, Gájer Bálint, a Peet Project és Micheller Myrtill, illetve több helyi zenekar is – jelezte Sipos Bence.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.