Bővítik a szegedi fül-orr-gégészeti klinikát

Több mint egymilliárd forintos kormányzati támogatással kétszeresére bővítik a szegedi fül-orr-gégészeti klinikát, az új épületszárny alapkövét kedden tették le a Tisza-parti városban.

Forrás: MTI2019. 06. 11. 16:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rovó László rektor az ünnepségen elmondta, az évente százezer pácienst kezelő klinika több szakterületen is közép-európai ellátási központ.

Az elmúlt években az intézményben ellátott betegek száma megduplázódott, az 1960-as években a gyermekgyógyászati klinika elkülönítő részlegeként kialakított épület méretében és megjelenésében sem méltó az ott folyó munkához – hangsúlyozta a professzor.

Hozzátette, a jövőre elkészülő épületben 21. századi körülmények között gyógyulhatnak a régió betegei, tanulhatnak a hallgatók, végezhetik munkájukat a klinika munkatársai.

Az új szárnyban kialakítandó cochleáris implantációs központban a jelenleginél sokkal jobb körülmények között tudják majd ellátni azt az évi hatszáz beteget, aki ilyen beavatkozáson esik át – mondta Rovó László, megjegyezve: a klinika a fejlesztésnek köszönhetően Európa egyik legjobb kutatás-fejlesztési központja lesz a hallásjavító implantáció területén.

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellárja hangsúlyozta, rendkívül sok fejlesztés áll az intézmény előtt, ezek célja, hogy az egyetem munkatársai magas szintű oktató, kutató és gyógyító tevékenységüket a lehető legjobb infrastrukturális körülmények között végezzék. A tervezett beruházások közül a fül-orr-gégészeti klinika bővítése az első, amely a megvalósítás fázisába jutott.

A beruházásról megjelent közbeszerzési döntés szerint a háromszintes, 1124 négyzetméteres hasznos alapterületű új épületszárny földszintjén az ambulancia, első emeletén a műtők, második emeletén a kórtermek kapnak helyet. A kivitelezési munkákat a szegedi székhelyű KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. végzi nettó 1,4 milliárd forintból.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.