Mint ismert, az MSZP – a Párbeszéddel közösen – története leggyengébb eredményét érte el a vasárnapi európai parlamenti választásokon. A szocialisták a szavazatok 6,62 százalékát szerezték meg, amely egyetlen mandátumhoz juttatta a pártot az EP-ben, holott legalább kettővel és tíz százalék körüli eredménnyel számoltak. A választás viszont komoly sikert hozott az MSZP baloldali riválisának, a DK-nak.
Lapunk megkérdezett egy politológust is az ügy kapcsán, aki – tekintve, hogy hivatalosan meg nem erősített információról van szó – csak név nélkül volt hajlandó nyilatkozni.
A szakértő szerint egy ilyen óriási vereség után az természetes, hogy egy pártban többféle vélemény van, és ez is lehet egy a sok közül.

Fotó: Havran Zoltán
– Szerintem hosszú távon ez lesz az irány – értékelte a politológus a DK és az MSZP összeolvadásának lehetőségé. – Ez egy olyan óriási pofon, ahonnan nem lehet felállni, az MSZP gyakorlatilag mindent elveszített ezen a választáson.
A reményt és a hitet veszítették el. Ha szétnézünk a palettán, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy nincs sok választási lehetőség, mert nincsenek jó vezetőik, nincsen ideológiájuk, nincsen szellemi kapacitás mögöttük és iszonyatosan elhasználódtak – fejtette ki az elemző. Ám azt is kiemelte, hogy ez jelenleg egy teljesen elkapkodott előremenekülés.
Se veled, se nélküled
A Demokratikus Koalíciót először egy, az MSZP-n belüli platformként hozta létre Gyurcsány Ferenc 2010 októberében. A formáció létrejötte és tevékenysége komoly feszültséget okozott a párton belül, amit leginkább Puch László akkori pártigazgató szavai érzékeltetnek, aki 2011 májusában úgy fogalmazott: „Gyurcsány Ferenc türelmetlen, impulzív, a cél érdekében semmilyen eszköz sem drága neki, forradalmi hevületében mindent fölrúg, lebont, csakhogy soha semmit nem épít a romok helyén.” A platform megalakulása után egy évvel jelentette be Gyurcsány, hogy új pártot alapít. Az akkor még lényegesen nagyobb támogatottságú szocialisták elnöke, Mesterházy Attila ezzel kapcsolatban magabiztosan úgy fogalmazott: „Az MSZP erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválása után, mert nem a párt belső vitáival foglalkozunk ezután.” A 2014-es országgyűlési választáson viszont már közösen indultak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!