Együtt kell működnie az idősotthonok fenntartóinak és vezetőinek

Fontos az együttműködés az idősotthonok fenntartói és az intézményvezetők között a koronavírus-fertőzés megelőzésében, valamint az otthonok vezetősége és az ott dolgozók között is – mondta Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke szombaton Dabason.

Forrás: MTI2020. 04. 25. 19:53
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soltész Miklós a dabasi Átrium Idősek Otthonának átadta a Baptista Szeretetszolgálat segítségével azokat a járvány elleni védekezéshez szükséges szájmaszkokat, fertőtlenítőket, vitaminokat és krémeket, amelyeket az NHKT gyűjtött össze.

Az adományok kiosztása közben elmondta, hogy az idősotthonok vezetői nagyrészt betartották a még korábban meghozott járványügyi szigorú protokollt, és ha nem is tudják meggátolni a baj bekövetkezését, de nagymértékben csökkentették annak kockázatát.

Hozzátette, hogy egy sajnálatos eset történt, a Pesti úti idősotthonban, annak felelőseit a későbbi vizsgálatok fogják kideríteni.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke köszönetet mondott az adományokért, amelyekkel megfelelő módon tudják segíteni a leginkább rászorulókat.

Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója megköszönte az egészségügyi dolgozók és az ápolók kitartását, az adományozóknak pedig az adományokat.

Csernusné Máté Éva, az Átrium Idősek Otthona intézményvezetője azt mondta, hogy minden adomány jól jön, ami segíti a munkájukat, és jó érezni, hogy az adományokon keresztül mások is jelen vannak ebben a munkában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.